Hét Föld-szerű és nagyságú bolygót találtak

2017. február 23. 08:13 | Mikóczy Erika

A bolygók közül három lakható zónába esik.

Hét, a Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel 40 fényévnyi távolságra, néhányukon élet is lehet – közölte tudósok egy nemzetközi csoportja szerdán.

A bolygócsoport a Vízöntő csillagképben található. Felfedezésüket a NASA washingtoni központjában, illetve a Nature tudományos magazinban jelentették be.

A bolygók – melyek mind a Földéhez hasonló vagy annál kisebb méretűek – szorosan egy halvány törpecsillag, a Trappist-1 körül keringenek, melynek mérete a Jupiteréhez hasonló. Három bolygó az úgynevezett lakható zónában van, ahol lehetséges a folyékony víz és így az élet jelenléte, a többi az övezet határán található. A kutatók először a bolygók légkörét fogják tanulmányozni ahhoz, hogy megállapítsák, lehet-e élet rajtuk.

A tudósok egyike, Amaury Triaud, a Cambridge-i Egyetem munkatársa döntő lépésnek nevezte a felfedezést a földön kívüli élet lehetőségének kutatásában.

 

Több is lehet a Naprendszerhez hasonló bolygóhalmazban

2016 tavaszán a Liege-i Egyetem kutatója, Michael Gillon arról számolt be, hogy a Trappist-1 körül három bolygót találtak 2015 végén. Most, hogy ezek száma hétre emelkedett, Gillon úgy véli, több is lehet a Naprendszerhez hasonló bolygóhalmazban.

Gillon kollégáival Chilében a Trappist teleszkópot kalibrálta soktucatnyi olyan törpecsillag vizsgálatára, amely vagy nem volt elég nagy, vagy elég meleg ahhoz, hogy optikai teleszkóppal figyeljék meg.

Egy különösen ígéretes törpecsillagra bukkantak, amely a Trappist-1 nevet kapta, mérete a Nap nagyságának tizede, ám jóval hidegebb nála. A kutatók hónapokig figyelték, és észrevették, hogy az infrajele rendszeres időközönként elhalványult, ami annak bizonyítéka, hogy objektumok keringenek körülötte. A további elemzés megállapította, hogy a kérdéses égitestek exobolygók.

Trappist-1 körül keringő bolygók hasonlóak a Naprendszer belső bolygóihoz a Spitzer Space NASA-teleszkóp adatainak elemzése alapján – mondta Brice-Olivier Demory, a Berni Egyetem űr- és lakhatóság-kutatási központjának professzora szerdán.

A törpecsillaghoz mind a hét bolygó igen közeli pályán mozog, így a Földről nézve gyakrabban haladnak el előtte, ami rengeteg lehetőséget biztosít a megfigyelésre és adatgyűjtésre. De mivel a Trappist-1 olyan kicsi és “hűvös” – feleolyan forró, mint a Nap -, legalább három bolygója a kis keringési távolság ellenére is elég hideg lehet ahhoz, hogy víz és akár élet is legyen rajta.

A felfedezés arra is utal, hogy az ultrahideg törpecsillagok jelentős részének közelében lehetnek potenciálisan lakható bolygók.

További programok »

FEL