Hatvanmilliárd forintra pályázhatnak magyar és román települések

2017. május 17. 11:10 | Knyihár Mihály

 

Újabb településfejlesztési pályázati lehetőségek nyílnak meg az úgynevezett INTERREG V-A Románia –Magyarország Együttműködési Programban. A Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára megjegyezte: az ilyen lehetőségek erősítik a határ túloldalán fekvő településekkel a gazdasági-, kulturális-, civil- és turisztikai együttműködéseket.

 

A programról szóló gyulai tájékoztató napra a környező települések vezetőit várták, határon innen és határon túl, annak érdekében, hogy minél több hasznos információ és tanács jusson el az érintettekhez, és minél több sikeres pályázat születhessen.

Kónya István, Gyula alpolgármestere elmondta, valamennyi településvezető számára rendkívül fontos, hogy minden olyan pályázati lehetőséget, forrást meg tudjanak ragadni, amely a település élhetőségét, az ott élőknek a mindennapjait előremozdítja és segíti.

Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára elmondta, óriási az érdeklődés a felhívás iránt. Az előző ciklusban közel tizenötszörös volt a túljelentkezés, éppen ezért feltételezik azt a szakemberek, hogy ez most sem lesz másként. A helyettes államtitkár hozzátette, politikai szempontból ez egy kifejezetten fontos és hasznos pályázati lehetőség. Ez egy jó lehetőség a magyar-magyar- és a román magyar kapcsolatok megerősítéséhez, hiszen egy közösen benyújtott projekt összehozza a munkatársakat, a polgármestereket és a közösséget is.

Az előző pályázati ciklusban 455 projekt valósult meg, ebből több mint száz Békés megyében. Ezúttal 200 millió euró, azaz közel 60 milliárd forintos pályázati összeg áll a települések rendelkezésére.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Gyula

FEL