Hatvankét éve érettségiztek

2015. november 4. 16:06 | Mikóczy Erika

Nem kell sokat törni a fejünket ahhoz, hogy rájöjjünk, nyolcvanéves vagy azon túli egykori diákok gondolták úgy, hogy ismét felelevenítik a régi szép emlékeket, felidézik, milyen volt, amikor még ifjúként voltak együtt, tanultak, örültek, bánkódtak és követtek el néha csínytevéseket.

Az idei találkozót Beraczka János, Vándor Pál és Piller József szervezte meg az 1953-ban végzett Rózsás A, B, C osztályok egykori tanulóinak, akik közül összesen huszonöten tudtak eljönni. Az ebéddel egybekötött összejövetelen felidézték azoknak az osztálytársaknak az emlékét, akik már befejezték földi pályafutásukat, és azokról is szó esett, akik betegség vagy egyéb okok miatt nem lehettek jelen.

Mint azt Beraczka Jánostól megtudtuk, aki teheti, szívesen eljön a találkozókra, örömmel megy ismét abba a közösségbe, ahol legszebb fiatal éveinek egy részét töltötte. Jó érzés együtt visszagondolniuk arra, milyenek voltak a régi diákévek, amikor még előttük állt az egész élet, és jó érzést tudni azokról, akik még itt vannak, még megvannak az egykori osztálytársak közül, de szeretettel gondolnak vissza azokra is, akik már elmentek.

Az 1953-ban végzett diákok évente igyekeznek összejönni egy kis múltidézésre, beszélgetésre, hogy mindig tudják, kivel, mi történt az egykori osztálytársak, évfolyamtársak közül.

Mikóczy Erika
 

FEL