Hatmillió forint a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedésére és a kultúrára

2017. április 7. 11:08 | Varga Diána

Megjelent a Budapest Bank Békéscsabáért Program 2017-es kiírása

A Békéscsaba és térsége fejlődéséért tevékenykedő nonprofit szervezeteket támogató Budapest Bank Békéscsabáért Program immár nyolcadik pályázati fordulójához érkezett. 2017-ben a civilek a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő programokkal, valamint a kultúrát és a szellemi életet támogató kezdeményezésekkel pályázhatnak.

A Budapest Bank 2013-ban azzal a céllal indította útjára a Budapest Bank Békéscsabáért Programot, hogy hosszú távon, pályázati keretek között, minél több értékes helyi kezdeményezés megvalósítását segítse elő. Az eddigi hét kiírásra 269 pályázat érkezett, ennek keretében 74 nyertes szervezet részesült 100 és 500 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásban, összesen 34 millió forint összegben.

A pályázati forrás ezúttal 6 millió forint, amelyből 3 millió forintot a Budapest Bank, és szintén 3 millió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítanak. A tavaszi fordulóban egyrészt a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését támogató kezdeményezések nyerhetnek támogatást, így például pályaválasztásukat és álláskeresésüket, a pénzügyi edukációjukat, a kommunikációs és prezentációs készségeiket, konfliktuskezelési technikáikat, biztonságos internet és közösségi média használatukat fejlesztő kezdeményezésekkel lehet pályázni. A pályázat másik fő témaköre a kultúra és a szellemi élet, amelyen belül például a művészetek, a művelődés, a kulturális örökségvédelem és értékteremtés területén tevékenykedő szervezetek által megvalósított tevékenységekkel lehet indulni.

„A közel 800 fős Bankműveleti Központ Békés megye egyik legnagyobb munkáltatója, és munkatársaink jelentős része a térség fiataljai közül kerül ki, a helyi középiskolákról és egyetemekről érkezik hozzánk. Felkészültek, lelkesek, gyorsan tanulnak, kommunikatívak, egyszóval nagyszerű munkaerőt jelentenek. Mostani pályázati kiírásunkkal abban szeretnénk segíteni, hogy minél több helyi fiatal elsajátíthassa azokat a készségeket, amelyek segítenek nekik érvényesülni a munkaerőpiacon. Emellett az idei pályázati ciklusban a helyi kulturális kezdeményezéseket is támogatjuk. Békéscsaba már több mint tíz éve a Bankműveleti Központ befogadó és támogató otthona; mi sem természetesebb annál, mint hogy segítünk abban, hogy minél több program gazdagítsa a város sokszínű kulturális életét” – mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője.

„Városunkban igen aktív és pezsgő civil élet zajlik, és különösen sokat köszönhetünk a kulturális értékeink érdekében munkálkodó szervezeteknek. Nagy múltú fesztiválok és együttesek, tekintélyes kulturális intézmények, az összefogást és együttműködést szolgáló kezdeményezések tarkítják Békéscsaba kulturális színterét. Nagy öröm számunkra, hogy a Budapest Bank Békéscsabáért Program ezeket a nagyszerű programokat is támogatja” – mondta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

 

A „Budapest Bank Békéscsabáért Program” bírálóbizottságának tagjai:

•       Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, a bírálóbizottság társelnöke

•       Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője, a Békéscsabai Bankműveleti Központ vezetője, a bírálóbizottság társelnöke

•       Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője

•       Adriány Kincső, az Erőforrás Alapítvány United Way ügyvezető igazgatója

•       Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank kommunikációs vezetője

 

A pályázati szabályok és feltételek, valamint a kapcsolódó dokumentumok a Budapest Bank honlapján érhetők el.

A pályázatok benyújtásának határideje 2017. május 5. (péntek) éjfél.

A Budapest Bank 2006-ban hozta létre Békéscsabán Bankműveleti Központját, amely ma közel 800 munkatársat foglalkoztat, és itt zajlik a bank háttérműveleteinek 80 százaléka. A központ létrehozása óta nem csak gazdasági tevékenységével, hanem a város fejlődését célzó kezdeményezések felkarolásával is kiemelkedő szerepet vállal a helyi közösség életében. Az elmúlt évtizedben a pénzintézet összesen közel 200 millió forintot adományozott már sport-, oktatási- és kulturális célok támogatására, békéscsabai programok megvalósítására.

A civil szervezetek számára nyújt segítséget a bank két önálló alapítványa is: a „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány, amely 1991-ben történt megalapítása óta összesen 3152 pályázót részesített több mint 776 millió forint támogatásban, valamint a „Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért” Alapítvány, amely az elmúlt 25 évben mintegy 163 millió forinttal támogatta országszerte a magyar közép- és felsőfokú pénzügyi és közgazdasági oktatás, kutatás és kultúra fejlesztését.

 

További programok »

FEL