Háromszázan futottak halloweenkor

2016. október 30. 14:31 | Fekete Kata

Közel 300 felnőtt futott azért, hogy a megváltott jeggyel támogassa a koraszülött mentőautó megvásárlását. A futók egy része nem is a Viharsarokból érkezett, csak látták a felhívást és csatlakoztak a kezdeményezéshez.
 

Dudaszó kíséretében indultak a Gyulai Várfürdőből a futók péntek este. Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Alapítvány által negyedszer rendezte meg Halloween futást.  Felföldi Sándor, az alapítvány vezetője elmondta, majdnem 300 nevező indult a felnőttek közül, de külön kategóriában futottak gyerekek is. A felnőttek futásának az volt a célja, hogy Békés megyének is legyen saját koraszülött mentőautója.

Volt, aki tűzoltóruhában vagy éppen orvosi köpenyben, más Batman jelmezben futott. A maskarákat külön jutalmazták a szervezők. Sokan nem is Békés megyéből érkeztek. Albert László például Kecskemétről érkezett Gyulára pihenni. Mint mondta, nem tartja magát nagy futónak, sőt reggel még nem tudtam, hogy futni fog, de szeretett volna a kezdeményezés mellé állni. A leggyorsabb futók szűk húsz perc alatt tették meg az 5,3 kilométeres távot.

    

FEL