Három csabai a nyolcas döntőben

2016. november 29. 16:41 | behir.hu

A zsúfolt nemzetközi versenynaptár miatt a szokásos karácsony előtti időpont helyett november végére került a legnagyobb hazai seregszemle, a vívók felnőtt országos bajnokságát. Minden eddiginél nagyobb létszám vágott neki a hat fegyvernemes viadalnak. A csabai hölgyek közül hárman is a legjobb nyolc között végeztek.

A legnépesebb a férfi párbajtőrözők mezőnye volt, 156 versenyzővel. A csabai klub versenyzői közül a még serdülő Keszthelyi Zsombor jutott a legtovább, a pénteki előcsatározások sikeres megvívása után bekerült a szombati 32-es táblára. Ellenfele a balatoniak válogatott versenyzője, File Mátyás volt. A viharsarki versenyző nem ijedt meg, irányította az asszót, 13-12-ig vezetett is, de végül érvényesült a rutin és fizikai különbség (13-15). Keszthelyi Zsombor minden dicséretet megérdemel, nagyon jól vívott.

A női párbajtőrözők 114 fős létszáma is rekordnak számít. A csabaiaktól elsősorban Bohus Rékától, a pástokra visszatérő Tóth Annamáriától és fiataljainktól volt várható a jó szereplés. A klub történetében még sosem fordult elő, hogy három vívó is bekerüljön a felnőtt OB döntőjébe. Bohus és Tóth mellett ez Kazár Dórának sikerült. A verseny egyik legnagyobb meglepetése is csabai vívó nevéhez fűződik, Dékány Kinga legyőzte az egyik legjobb felnőtt vívót, a honvédos Budai Dorinát. Az újabb bravúr már nem sikerült Kingának, a másik felnőtt válogatott, a tatai Kun legyőzte őt. A döntőben aztán már nem sikerült győznünk. Tóth csak nemrég állt újra edzésbe, nagyon elfáradt, Kazár a világ jelenlegi legjobbjától, Szász Emesétől kapott ki, Bohusnak nem sikerült a visszavágás a tavaly elvesztett döntőért ezúttal is a debreceni Mihály győzött. 

A kerekes-székes vívók bajnokságán is részt vettünk, itt Süle József kitűnő vívással bronzérmet szerzett. A női csapatok versenyén két csapattal is szerepeltünk. A 16 csapatos mezőnyben az 1-es csapat (Bohus, Tóth, Kazár, Petri) az érdiek 2-es együttesével kezdett, igazolva a papírformát, könnyedén győzött (45-19). A 2-es csapat (Dékány, Csiaki, Keszthelyi) mérkőzésén is a papírforma érvényesült, de itt a Szász vezette Vasas volt az esélyes (33-45). Az esélyesebb csabai gárda rendkívül izgalmas csatában múlta felül a Fless csapatát, melyet a Kolczonay lányok alkottak. A mérkőzés hosszabbításban dőlt el, Bohus Réka adta a győztes találatot (40-39). A folytatás nem sikerült, a Vasast meglepetésre legyőző MTK a mieinket is felülmúlta (35-45). A bronzéremért a debreceniek következtek. Itt is a legvégén dőlt el a csata, ezúttal Mihály Kata szúrta a döntő tust. A csapat megismételve tavalyi eredményét, ezúttal is a negyedik helyen végzett. 

Eredmények:
Felnőtt Országos Bajnokság:
Női párbajtőr egyéni (114 vívó):
5. Bohus Réka
6. Kazár Dóra
7. Tóth Annamária
13. Dékány Kinga
20. Petri Renáta
54. Csiaki Dorottya
84. Keszthelyi Zorka
Női párbajtőr csapat (16 csapat):
4. AVA-I (Bohus Réka, Tóth Annamária, Petri Renáta, Kazár Dóra)
14. AVA-II (Dékány Kinga, Csiaki Dorottya, Keszthelyi Zorka)
Férfi párbajtőr egyéni (156 vívó):
31. Keszthelyi Zsombor
59. Bartóki-Gönczy Balázs
63. Saeed Abu Jubere Arkan
104. Mecskó Máté
126. Dr Keszthelyi Péter

FEL