Hanó Miklós: Földes utcák aszfaltozását is tervezzük

2016. február 24. 13:03 | Mikóczy Erika

Kedden délután, a pénzügyi, gazdasági és városfejlesztési bizottság döntését követően tettük közzé annak a hatvanhét utcának a nevét, amelyben a Modern Városok Program keretében rövidesen elindulhat az útfelújítás. Olvasóink hosszasan sorolták, hogy ezeken kívül még hol lenne szükség útfelújításra. Hanó Miklós alpolgármester megerősítette: további utcákat is fejleszteni kívánnak.

Hanó Miklós gazdasági ügyekért felelős alpolgármester elmondta: a kétmilliárdos keret többszörösét is el lehetne költeni Békéscsaba útjaira, feltett szándékuk a program folytatása.

-  Az idén tavasszal induló útfelújítási programban, az említett 67 út, útszakasz felújításán túl, a burkolatlan, földes utcák szilárd burkolattal történő ellátását is nagyon fontos célnak tekintjük. Határozott szándékunk, hogy a földes utcák leburkolásával is foglalkozzunk, ez a békéscsabai polgárok sok éves igénye, törekvése. Ennek előkészítése érdekében, már a mostani programban elkészíttetjük 111 belterületi és 14 külterületi földes utca aszfaltozásához szükséges engedélyes illetve kiviteli terveket. Ezen utcák közül 74 esetében nincsen szükség a lakosság részéről terület leadásra, 37 esetben viszont - az előírásoknak megfelelő utcaszélesség biztosítása érdekében -  szükséges lesz területet leadni az önkormányzatnak, enélkül nem épülhet meg az új út. Tehát ez hosszadalmasabb folyamat. A tervek készítésével párhuzamosan folytatjuk a "lobbizást" a kormányzatnál annak érdekében, hogy lehetőleg a "Modern Városok Program" keretében, a központi kölségvetésből biztosítsák, az előzetes felmérések szerint szükséges, további mintegy 3 milliárd Ft forrást is - fogalmazott Hanó Miklós, hozzátéve, hogy az útépítési program megvalósítása a kormány támogató döntése után, reményeik szerint a közeljövőben, a tervek elkészülte, és a szükséges terület leadások után indulhat.

Kiviteli illetve engedélyes tervek készülnek a következő 74 utca tekintetében:

Pulszky utca Munkás utca és Dessewffy utca között
Vörösmarty utca Dessewffy utca és Lenkey utca között
Hegedűs utca
Orgona utca
Németh Lajos utca Déli sor és Szarvasi út között
Körösi utca Mokry utca és Szekerka utca között
Vasvári utca Lipták utca és Czuczor utca között
Károlyi utca Schweidel utca és Lipták utca között
Vihar u.
Szendrey utca
Mikes utca
Toldi utca hiányzó szakasza
Batsányi utca (Jósika u. - Bessenyei u. között)
Tildy Z. u-i lakóút I. ütem útépítése
Francisci Dániel utca Tildy u. összekötés
Monda utca Veres P. utca és Báthori utca között
Liliom utca
Batsányi utca (Illyés Gy. U. és Korona u. között)
Cserepes utca Vásárhelyi utca és Povázsay utca között
Kereki út Fiumei utca és Lajta utca között
Vásárhelyi utca Temesvári utca és Cserepes utca között
9867/1 9869/2 hrsz. Út csatlakozás az Orosházi útra
Fürj utca
Nádas sor
Gyöngy utca Csabai út és Babits utca között
Vak Bottyán utca
Barackos köz
Rakéta utca
Vasút sor
Darányi sor
Gajdács utca Tavasz utca és Monda utca között
Földműves utca
Áfonya utca
Móra Ferenc utca
Tisza István utca Pacsirta u. és Csalogány u. között
Béri Balog Ádám u.
Répa köz
Almás sor
Szilva köz
Cseresznye köz
Kereki út (Nagysándor utca Honvéd utca között) Honvéd u.
Jácint sor
Paprika köz
Kadarka köz
Csabagyöngye sor
Hajnóczy u. Fiumei u. Gyár u. között
Fészek utca
Csalános utca
Szemian Sámuel utca
Kiszely András utca
Csendes utca
Tildy Z. u-i lakóút II. ütem útépítése vasút mellett
Tildy Z. u-i lakóút III. ütem útépítése vasút mellett Pataki László u. Rell L. u.
Gólya u.

 

Az alábbi utcák tekintetében a lakossági telek leadást követően engedélyes tervek készülhetnek a következő 37, belterületi utcára:

Réti utca Zug utcáig,
Zug utca
Gyümölcsös utca
Jakuba János utca 18725 hrsz.
Kapor utca
Szója
Kereszt utca
Borsó utca
Lencse utca
Bodza utca
Festő utca
Szépkert utca
Szöcske utca
Tücsök utca
Buzogány utca
Rózsakert utca
Bogár utca
Toboz utca
Bagoly utca
Borjú utca
Borjúrét utca I.
Borjúrét utca II.
Borjúrét utca III.
Csigás utca
Gereblyés utca  1. sz- 17. -ig
Ostoros utca Bojtár utcától csatornáig
Csikós utca
Bojtár utca
Gulyás utca
Mester u.
Zeg-zug
Györkei utca útépítés
Veszei utca
Korona utca
Uránusz utca
Lajta utca Kereki utca és Rokka utca között
Fiumei út Kereki u. Kerekegyházi u. között

 

 

Engedélyes tervek készülnek erre a 14 külterületi útra, utcára:

Fürjesi összekötő út
Mokry utca folytatása az elkerülőig 0782/1
 Pepin u-i lakóút építése
Fília bekötő
Sikony utca (Sikonyi-kertekhez vezető út) 0452, 0459, 14111 hrsz.
Varságh B. u. aszfaltozás
Trófea utca 35. számtól az elkerülőig
Kisrét 0665 (Mezőmegyer) 102-103 tanya
 Szekér sor lakóút építése
Wagner utca
0482. dűlő kiépítése, a Dobozi úttól 0435/2 tanya (Dobozi útról nyílik)
Nyár utca útépítés
Ormay sor
Hínár utca

További programok »

FEL