Hamarosan megérkezik a boltokba a hazai zöldség

2017. március 28. 17:05 | Balázs Anett

Húsvétkor már hazai zöldségeket vásárolhatunk a boltokban. Megkezdődött ugyanis a fóliasátras, melegházas zöldségek leszedése, így napokon belül megjelenhet a piacokon és a boltokban a hazai paprika, paradicsom illetve uborka. Az itthon termett gyümölcsökkel még várni kell egy kicsit, a kertészetekben a hosszú hideg tél miatt elhúzódtak a munkálatok, de a fagy eddig nem okozott károkat.

Két családnak nyújt megélhetést Újszalontán az a fóliasátor, ahol összesen mintegy 20 ezer tő, főként uborkát termeszt Goron Zsolt társával. Idén kezdik itt a tizenhatodik szezonjukat, de már legalább harminc éve foglalkoznak zöldségtermesztéssel.

– Ez gyakorlatilag, mintha erdőtalajban nőne az uborka. Imádja, nagyon szereti, egy pici tőzeggel lefedjük a tetejét, hogy ne száradjon ki, a gyökeresedést ezzel segítjük. Most kezdjük az idei szezont. Két nappal ezelőtt ültettük ki a kígyóuborkát. És hát most indul a nagybetűs élet. Innentől kezdve egy olyan három-négy hét múlva remélhetőleg már az első primőrökkel megjelenhetünk a piacon is – fogalmazott Goron Zsolt őstermelő.

A terményt szinte kizárólag budapesti nagybani piacon értékesítik. Abban bíznak, jó szezonnak néznek elébe, aminek a kemény tél még kedvezhetett is, kevesebb ugyanis a kártevő, ami ellen vegyszeresen kellene védekezni.

A magyar gyümölcsökre várni kell még egy kicsit. A hosszú, hideg tél miatt, csak megkésve tudtak hozzákezdeni a fák metszéséhez ebben a kertészetben. A mínuszok szerencsére eddig nem okoztak károkat, a most virágzó illetve, bimbódzó gyümölcsfákat, pedig egy speciális fagyvédelmi öntözőrendszerrel védik a továbbiakban.

– Minden egyes sorban, minden nyolc méteres távolságban egy-egy betonoszlopon van egy fúvóka, amelyik 3 méteres magasságban helyezkedik el és ez egy méter szélességben teríti a sort vízzel. És egészen odáig, amíg a fagy mínuszos hőmérséklete megvan, addig folyamatosan kell öntöznünk, így kijuttatva a vizet és ez egy jégpáncélt képez a virágokon. A kijuttatott víz a fagy hatására a környezetébe hőt ad le, ami megvédi az ültetvényt. A későbbiekben viszont már a jég szigetel és megvédi a fagytóltudtuk meg Pusztai Józseftől, a Hunapfel Kft. ügyvezető igazgatójától.

A fagy mellett a rovarkártevők és gombafertőzések befolyásolhatják a termést, ám ezek ellen már rutinszerűen folyik a védekezés, így a szakemberek becslése alapján egy közepesen jó termésátlagnak néznek elébe ebben az évben.

 

További programok »

FEL