Halálos tűz egy kondorosi tanyán

2022. május 17. 08:50 | behir.hu

Hétfő délután négy órakor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Békés megyei Kondoroson egy régi tanyaépületben egy holttestet és egy korábbi tűz nyomait fedezték fel.

Egy idős férfi napok óta nem adott magáról életjelet, ezért rendőrök hatoltak be az épületbe, ahol megtalálták a holttestét és a tűz nyomait. Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség. 

A kétszázötven négyzetméteres tanyaépület egyik húsz négyzetméteres szobájában volt a tűz, egy ágy és annak a környezete égett.

A tűz keletkezési körülményeinek tisztázása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálatot indított.

Sokszor egyedül élő idős emberek válnak a lakástüzek áldozatává. Gyakori, hogy mire észreveszik a tüzet, már annyi mérgező füstöt lélegeztek be, hogy nem lehet megmenteni az életüket. A legjobb megoldás az ilyen esetek elkerülésére, ha füstérzékelőt működtetünk az otthonunkban, amelyet a szoba közepén a plafonra kell felszerelni. Ez hangos, 85 decibeles sípolással a tűz kialakulása elején jelez, amikor még van idő kimenekülni és értesíteni a tűzoltókat.

Forrás: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

További programok »

FEL