A hagyományok és a mesterségek álltak a Jaminai Vigadalom középpontjában

2019. szeptember 28. 17:10 | Gyemendi Réka

A Körösvidék Alapítvány első alkalommal rendezte meg a Jaminai Vigadalmat szombaton Békéscsabán. A rendezvényt a Jaminai Vigadalom fővédnöke, Opauszki Zoltán valamint az esemény védnökei dr. Csicsely Ilona és Kutyej Pál képviselők nyitották meg.

A rendezvény alcíme a "Hagyományok, mesterségek gyerekszemmel" volt, amelyhez kapcsolódóan több kézműves technikával is megismerkedhettek az érdeklődők. Az agyagozáson, fonalazáson és nemezelésen túl nem maradhattak el a legnépszerűbb programok sem, mint például az arcfestés, játszóház, vagy a gyerekek nagy kedvence, az ugrálóvár. 

 

A gyerekek körében népszerűek voltak az ugrálóvárak

 

Délelőtt Tücsök Peti és Hangya Levi műsora hangolta a résztvevőket a pihenésre, déltől pedig zenés gyermektánc bemutatót nézhettek meg. Délután Évi tündér, később pedig Hevesi Imi bácsi szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. 

Opauszki Zoltán képviselőjelölt, a Körösvidék Alapítvány elnöke, a Jaminai Vigadalom fővédnöke elmondta: azért hozták létre a rendezvényt, mert fontosnak tartják Békéscsaba ezen városrészében is a közösségépítést.

– Egy olyan jól elhatárolható városrészről beszélünk, amelynek önálló identitástudata is van. A családok számára is egy egyre népszerűbb, egyre több kisgyermekes család költözik Jaminába, ezért fontos, hogy olyan kikapcsolódási lehetőséget is biztosítsunk, ahol találkozhatnak és együtt tölthetik a hétvégét – fogalmazott Opauszki Zoltán.  

 

Kutyej Pál, dr. Csicsely Ilona és Opauszki Zoltán

 

Az eseményen Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tiszteletét tette, aki elmondta örül annak, hogy Opauszki Zoltán indul a FIDESZ-KDNP színeiben az október 13-ai választásokon, ugyanis azonos értékrendet képviselnek és a nézeteik is nagyon hasonlóak. A képviselő úgy fogalmazott: nyugodt szívvel adja át a posztját Opauszki Zoltánnak, ha a választópolgárok bizalmat szavaznak a jelöltnek. A képviselő hozzátette: a közös konzultációk során kiderült, hogy Opauszki Zoltán nem csak infrastrukturális fejlesztésekben gondolkodik, mint a térség lakója szívén viseli a Jaminában élők sorsát is. A rendezvény is azt bizonyítja, hogy fontos számára a közösség építése. Egy városrész életében pedig kiemelt jelentőségű a hagyományok ápolása és a közösség összetartó ereje – vélekedett Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes. 

A térség jelenlegi képviselője kifejtette: 2006-tól 2019-ig rengeteg fejlesztést próbáltak megvalósítani Jaminában. Több iskola és óvoda is megújult, de amire talán a legbüszkébb, hogy húsz év után létrehoztak egy modern és komfortos közösségi házat a kerületben. Hosszú évek után átadták a felújított jaminai egészségházat, de a védőnői centrum és a pszichológiai tanácsadó is azok között a beruházások között van, amelyekre méltán büszkék lehetnek. 

- Munkánk során próbáltuk kihasználni a források adta lehetőségeket és képességeinkhez mérten érvényesíteni a jaminaiak érdekeit. Sok még a feladat, sokat kell még tenni a földes utcákért, a tanyasi körzetben élőkért és mindenkiért, aki itt él. Nem szeretnék elköszönni, hiszen továbbra is segítem Opauszki Zoltán munkáját, ha a szavazók is ezt akarják, de úgy vélem Opauszki Zoltán megérdemli a bizalmat a választók részéről - fogalmazott Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes.

A “Hagyományok, mesterségek gyerekszemmel” rendezvény egyik védnöke, Kutyej Pál saját tapasztalatait osztotta meg Jamináról. A képviselő elmondta: a városrész mindig is híres volt családias környezetéről, számára jamina olyan, mint egy nagy család. A közösségi rendezvények pedig csak tovább erősítik ezt az érzést, ugyanakkor lehetőséget teremtenek az itt élők számára az új kapcsolatok létrehozásában is. 

2006 óta rendkívül sok fejlesztés valósult meg Jaminában. Azt gondolom az út, amin elindult a körzet jó és a jövőben is mindig törekedni kell az újításra. Ebben csak a finanszírozás szabhat gátat, de úgy gondolom, ha megfelelően mérlegelve vannak a kitűzött célok nem lesz gond a tervek megvalósításával. Jelenleg is már több kész kivitelezéssel rendelkező terv van folyamatban, megvalósítás alatt - hangsúlyozta Kutyej Pál. 

 

További programok »

FEL