Gyulai helyszínelők lettek a legjobbak

2024. május 9. 10:07 | behir.hu

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, valamint a Békés Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság 2024. május 7-én rendezte meg a XIII. Baleset-helyszínelő Verseny vármegyei döntőjét Orosházán. A versenyzőket Pelleg József r. alezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője köszöntötte.

A versenyre kétfős csapatok érkeztek hat rendőrkapitányságról. A helyszínelőket két állomáson elméleti feladatok várták, az egyiken szakmai kérdésekre kellett válaszolniuk, a másik feladatlap pedig KRESZ kérdéseket tartalmazott. Emellett a gyakorlati tudásukról is számot kellett adniuk négy, életszerűen berendezett helyszínen. Volt személyautó, kerékpár, busz és traktor is a szimulált balesetekben érintett járművek között. A megmérettetés végén Hudák Pál r. ezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese gratulált a kivétel nélkül szép szakmai teljesítményt nyújtó résztvevőknek.

 

A tavalyihoz hasonló eredmények születtek, a versenyben első helyezést ért el a Gyulai Rendőrkapitányság csapata, amelynek tagjai Silló Antal r. törzszászlós és Bálint Bence r. főtörzsőrmester. A dobogó második fokára a Szarvasi Rendőrkapitányság párosa, Kun Csaba r. őrmester és Gyurcsan Tamás r. főtörzsőrmester állhatott fel. A harmadik helyezetteknek járó elismerést a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-helyszínelői, Valentyik Tamás r. őrmester és Szabó Lajos r. zászlós vehette át.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL