Gyermekeknek hirdetett rajzversenyt az Alföldvíz

2018. április 30. 16:14 | Szabó Rita

A víz kincs, a természet védelmét pedig minél hamarabb meg kell ismertetni a gyerekekkel, akik ki is tudják azt fejezni alkotásaikon keresztül. Az Alföldvíz Zrt. felhívására ismét nagy volt az érdeklődés, mintegy 800 pályázat érkezett a kiírásra

 

 

Nem csak elismerő taps és szép szavak jártak a pályázatra valamilyen alkotással jelentkezőknek, hanem igen komoly nyeremények is pénteken délután, a verseny eredményhirdetésén. A fiatal művészek komolyan vették a feladatukat. Volt például, aki nagy hangsúlyt fektetett a részletekre, amellyel azt igyekezett kifejezni, milyen lesz a világ, ha elpazaroljuk a vizet. Más a lényeget ragadta meg: a vizet, a fákat, az állatvilágot.

A rajzpályázat célja az volt, hogy már a legkisebbek figyelmét is felhívja a természeti értékek védelmére – tájékoztatott a Alföldvíz kommunikációs munkatársa.

 

Az alkotások. Fotó: Kovács Dénes

– Pályázatunk címe a "Védd természetesen" volt, ami az ivóvíz és a természet, illetve környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésekre utal.  Összeségében mintegy 800 alkotás érkezett a felhívásra, köztük  300 óvodások és 500 iskolások által készített alkotás – tájékoztatott Diós Zsolt, az Alföldvíz Regionális Vízmű-szolgáltató Zrt. kommunikációs munkatársa.

A legszebb rajzoknak járó elismerésben nem csak az alkotó, de csoportja vagy éppen osztálya is részesülhet, ugyanis elviheti őket egy kirándulásra.

 

– Az osztálykirándulásokban megjelenik a természet. Bízunk benne, hogy természetközeli programok jellennek majd meg bennük, s a közösség erejét az a cél formálja, hogy egy olyan pályázaton nyertek egy díjat, amely célja a természet védelme volt – fogalmazott Fábri Ágnes, a közműszolgáltató HR osztályvezetője.

A zsűri az értékeléskor a gyermekek kreativitását igyekezett szem előtt tartani. A verseny díjazottjai között 3 békés megyei gyermek is volt, egy óvodás és 2 általános iskolás.

 

További programok »

FEL