Gyereknap a kastélyban

2016. május 28. 13:01 | Fekete Kata

Az Almásy Kastély immár szerves része Gyula életének. Gyereknapon alkotóházzal, vadászkutya bemutatóval, piknikkel és korhű ruhapróbával is készültek a szervezők gyereknap alkalmából, szombaton. A fiatalok sakkozhattak vagy barangolhattak a kastélyban is.

Szabó Tünde előbb válogatott a ruhák között, aztán egy lila barokk szoknya és felső mellett döntött. A gyulai kislány szívesen jár ahhoz hasonló programokra, mint amit szombaton az Almásy Kastély kínált. Mint mondta, vonzották a szép ruhák, amelyet végre nemcsak képeskönyvekben láthatott, hanem akár többet is felpróbálhatott belőle.

Illikné Kukla Ildikó múzeumpedagógus elmondta, a vadászkutya bemutató is nagy népszerűségnek örvendett, de a kislányokat természetesen inkább az alkotóház kötötte le. Van, aki visszatérő vendég a kreatív műhelyben. Radics Klarissza például kifejezetten ezen programelem miatt érkezett. Kassai Réka Adél magának, unokatestvére, Kassai Hanna Bíborka pedig az édesanyjának készített batyut.

Az alkotóházon kívül számos elfoglaltságot biztosított az Almásy Kastély. Volt, aki a szabadban tanulta a sakk alapjait, mások piknikeztek.

FEL