Gregor László ezüstérmes tíz kilométeren

2016. május 2. 12:27 | behir.hu

Május 1-jén késői kezdéssel rendezték meg Budapesten, a Vasas pályán a tíz kilométeres Országos Bajnokságot és a korosztályos Ligasorozat futószámait. Viszonylag jó időben kezdődtek a rövidebb távok, ahol kitűnő győzelmeket – egyéni csúcsokat futottak a csabai versenyzők.

800 méteren a serdülők között egyéni csúccsal nyert Apáti Bence, az ifjúságiaknál szintén első helyezett lett Kiss Lajos. Mihály Réka a Szuper Liga sorozatban 8. helyen ért célba, de számára sokkal nagyobb tét volt ez a verseny, hiszen eredményével kvalifikálta magát az idei Hallássérültek Világ Bajnokságára és a jövő évi Siketlimpiára is. 3000 méteren Urbanikné Rosza Mária tanítványa, Pavuk Tira diadalmaskodott.

A 10 000 méteres országos bajnokság 20.30 órakor kezdődött – szakadó esőben, irreálisan nehéz körülmények között.

- Váltott vezetéssel 6000 méterig együtt futott az élen a három rivális: Gregor László, Kovács Benjámin és a riói szintes Józsa Gábor. A hűvös idő Gregor Lacira volt rosszabb hatással, így 7000 m után Kovács Benjámin (UTE) elszakadt a versenyzőktől, s ebben az évben Laci másodikként ért célba. Két évig tartó sorozatát szakította meg ezzel az egyébként nagyon értékes ezüstéremmel tanítványom. Bízom benne, hogy ez a futása is erősítette őt a 3000 méter akadályra készülésben - közös célunk elérésében - értékelt Tóth Sándor szakmai vezető.

További programok »

FEL