Gólya reality a Behiren

2016. április 15. 11:04 | Varga Diána

Épülnek az első gólyafészkek Békés megyében. A madarak több hullámban kelnek át Afrikából és Kis-Ázsiából Európába, hogy többek között hazánkban keltsék ki tojásaikat. Néhány példány el sem hagyta a megyét, itt vészelte át a telet. A legelső állatok jó pár hete megérkeztek Békéscsabára, ezek a madarak már a fészkeiket rendezik. A fészekrakás után egy pár 3-5 fiókát nevel.

 - A gólyák természetüknél fogva fán fészkelő madarak, később a kéményekre helyezték át székhelyeiket, most pedig egyre inkább a villanyoszlopokra. Korábban, amikor még nem készült fel erre az áramszolgáltató, nagy veszélyt jelentettek a villanyoszlopok a gólyákra Most már egyre másra szigetelt vezetékek vannak, és olyan berendezések is vannak, amelyek kifejezetten a gólyafészkek védelmére szolgálnak, például fészekmagasító kosarakat is felszerelünk az áramszolgáltatóval közösen – ismertette Boldog Gusztáv, természetvédelmi mérnök.

Közéjük tartozik az a gólya is, amelyik a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola melletti épület kéményén lakik. Az ő életét a behir.hu-n élőben is követheti bárki.

– Abszolút kínálta magát a lehetőség, számos városban láttunk már erre példát, hogy kvázi magukénak érzik a madarakat, vagy örökbe fogadják a gólyapárokat, és azoknak a csemetéi.  A Békéscsabai Médiacentrum is ebbe az irányba próbál elindulni. Mutassuk meg, hogy hogyan is néz ki egy gólyacsalád élete – fogalmazott Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

A gólyák általában augusztus második feléig töltik hazánkban a nyarat. Hogy mi történik vele és újdonsült párjával, éjjel-nappal megnézhetik a behir.hu oldalon, a gólyára kattintva.

 

FEL