Gímszarvas született Szarvason

2016. július 17. 09:03 | Fekete Kata

Tizenöt kilogrammos, egészséges borjút hozott világra a Körös Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjában az egyik gímszarvas tehén.

Az állatpark gímszarvas-karámjának lakói rácáfoltak a szakirodalomra, mely szerint a tehenek 3-4, a bikák pedig 4-5 éves korukban válnak ivarérettekké. A szabad természetben bizonyára így is van ez, a Körösvölgyi Állatparkban lakó gímszarvasok azonban jóval korábban hozták az világra az első utódot. Az ottani két tehén és a bika egyaránt kétéves, s 240 napi vemhesség után, július 10-én az egyik tehén megszülte az első kisborját.

Az ellés mindössze 10 percig tartott, s mivel napközben történt, így a látogatók is végigkövethették azt. A szépen fejlett, 15 kilogramm testtömegű borjút egy kidőlt, korhadt fa mellett hozta világra a mamája. Az őzekhez hasonlóan a gímszarvasok is 2-3 hétig elfektetik borjukat, csak szoptatni járnak hozzá. A kicsi 2-3 hétig egyhelyben fekszik (a szabad természetben így kevésbé találnak rá a ragadozók), majd amikor már kellően megerősödik, akkor elkezdi követni anyját. Már most is időnként feláll, próbálgatja lábait.

A borjú barna alapon fehér pöttyös, s ez 6-8 hónapos koráig így is marad, akkor vált majd át a színe vörösesbarnára.

FEL