GaraOvi: Készségfejlesztő játékokat kapott ajándékba a Lencsési Óvoda

2017. január 27. 15:57 | Balázs Anett

Tovább folytatódott a Garabonciás Napok kiegészítő programsorozata, a GaraOvi. Ezúttal a Lencsési Óvodába járó gyerekek kaptak készségfejlesztő játékokat, melyeket Herczeg Tamás tanácsnok és Tóth Gergő, az evangélikus gimnázium egykori polgármester jelöltje vitt el az intézménybe.

Egy átlagos péntek délelőtt a Lencsési Óvoda Zöld ovijában. A gyerekek éppen verseket szavaltak, mikor is megérkeztek a vendégek a meglepetéssel.

A Garabonciás Napok hetében minden induló középiskola társául egy óvodát sorsoltak ki, melyeknek feladata az volt, hogy az óvodákkal egyeztetve olyan programokat hozzanak létre, amelyeken mindkét fél örömmel vesz részt.

– Egyrészt ezt azért tartom jó ötletnek, mert olyan kisebb gyerekeket is megismerhetünk, akikkel tudunk együtt dolgozni, de számukra is nagy élmény, hogy találkozhatnak olyan fiatalokkal, akik már középiskolások, és szerintem nekik ez nagyon nagy élvezet. Ha nekem lett volna egy ilyen alkalom, hogy találkozhatok középiskolásokkal és hoznak nekem ajándékot, én teljesen oda lettem volna és ámultam-bámultam volna – fogalmazott Tóth Gergő, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Szakközépiskola egykori polgármester jelöltje.

Ezúttal a Lencsési Óvodába járó gyerekek kaptak készségfejlesztő játékokat ajándékba. A kicsik szinte azonnal birtokba vették a színes nyomógombokkal ellátott táblákat, melyek a gondolkodás, a figyelem, valamint beszéd fejlesztésében is segítséget nyújtanak. A megvalósításhoz szükséges forrás előteremtésében Herczeg Tamás nyújtott segítséget. A képviselői alapokból származó támogatásoknak köszönhetően a középiskolás diákok megvalósíthatják ötleteiket.

 – Az a tapasztalat, hogy a gyerekek nagyon szertik ezt a programot, de nem csak a gyerekek, a középiskolások is, és őszintén szólva nekem is mindig nagyon kellemes dolog, mikor az óvodákba eljövünk. Ültettünk már fát, készítettünk karácsonyi díszeket, sok-sok játék zajlik ilyenkor a gyerekekkel. A Lencsési Óvodába logikai fejlesztő játékot hoztunk és több más program is van. Szóval az nagyon jó, ha több generáció egy picit közel tud lenni egymáshoz – árulta el Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város szociális tanácsnoka.

Bár a GaraOvi program a Garabonciás napok jubileumi, 25 éves évfordulójához kapcsolódva jött létre, elképzelhető, hogy a jövőben állandó része lesz a programoknak.

FEL