Fuss a sérült gyerekekért!

2017. április 5. 09:54 | Horváth Szabolcs

 

Május második hetében lesz a jótékonysági Várfürdő kupa. A sérült gyerekekért már kilencedik alkalommal hívja életre a karitatív rendezvényt a főszervező.

A kezdeményezéshez a gyulai és a nagyszalontai önkormányzat is csatlakozott, de a várfürdő, valamint számos cég és magánember is támogatja a gyerekek gsegítését.

A kezdetekkor, kilenc évvel ezelőtt még csak 150-en futottak a sérült gyerekekért, tavaly már 1500 versenyző indult el a többféle távon. Idén Arany János 200-ik születésnapja előtt tisztelegnek a szervezők, ezért a maratoni 42 kilométeres távot Nagyszalontáról, Gyula kulturális testvérvárosából indítják.

– Remélem, hogy nagyon sokan eljönnek március 2-ig. A bicentenárium egy évig szól, remélhetőleg egyre többen ismerik meg azt is, hogy Arany János hol született – nyilatkozta Horváth János, Nagyszalonta alpolgármestere.

A családi kerékpáros túra szintén a határ mellől indul és 45 kilométeres lesz. A versenyzők által befizetett nevezési díjat fordítják karitatív célra, idén a befolyt összegből ötféle segédeszközt vásárolnának.

– Elektromos mopedet, elektromos széket, illetve speciális kerékpárt vásárolnánk, ami megkönnyíti a gyerekek kimozdulását a szüleikkel a négy fal közül. Szeretnénk ismét megrendezni egy nyári tábort, ahol tavaly 400 gyermeket nyaraltattunk. Ezen hátrányos helyzetűek és sérült gyermekek vesznek részt, és ismerkednek meg Gyulával, a város nevezetességeivel – nyilatkozta Felföldi Sándor, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke.

A várfürdő és a gyulai önkormányzat is támogatja a karitatív kezdeményezést. dr. Görgényi Ernő, a település polgármestere elmondta, a sport megszerettetése is cél az ilyen eseményeknél.

– A rendezvény turisztikai értékkel is bír, hiszen tovább építi a turisztikai marketinget, a "Gyula-brandet", tovább viszi a város jó hírét, ezért is érdemes a támogatásea – fogalmazott a városvezető. Gyula város polgármestere hozzátette: azokkal a határ menti településekkel, amelyekkel Trianon előtt szoros volt a gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködés igyekeznek most még tovább erősíteni, így Nagyszalontával is.

A névadó várfürdő egészség bástyája: hangsúlyozta az intézmény ügyvezetője. Kun Miklós azt is elmondta: éppen ezért tartja fontosnak a vezetőség, hogy a  jótékony célú versenyt ne pusztán csak pénzzel támogassa.

– Lehetőséget biztosítunk a versenyzőknek arra, hogy itt, a várfürdőben pihenjék ki a fáradalmaikat – közölte Kun Miklós.

A fuss a sérült gyerekekért karitatív program május 13-án, szombaton lesz.

További programok »

Itthon

FEL