Franciaországból jelentjük

2017. február 20. 18:08 | behir.hu

Szerencsésen megérkezett a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE különítménye Beziersbe, ahol holnap 20 órától nagy tettet kíván véghez vinni a magyar bajnoki címvédő.

Apróbb fennakadás csak a Barcelonában való landolás után volt, mikor is közel egy órát kellett várakoznia a csabai különítménynek, míg a francia csapat által delegált buszok megérkeztek. Mindez nem szegte kedvét a társaságnak, akik jó kedvűen és motiváltan rótták a kilométereket.

Jelenleg is zajlik csapatunk edzése a holnapi mérkőzés helyszínén, a felek már farkasszemet néztek egymással, szinte tapintható volt a feszültség.

Kedden este többezernyi csabai szív dobban majd a hatalmasat, mikor a CEV Kupa nyolcaddöntőjében útjára indul a labda Franciaországban. Nem titkolt, határozott céllal kelt útra a magyar bajnok: az idehaza megszerzett előnyből kovácsolna továbbjutást érő végeredményt, hogy a klub idei sikersorozata egy újabb, immár Európában is magasan jegyzett állomásához érkezzen.

Sasa Nedeljkovic alakulata az idei Bajnokok Ligája és CEV mérkőzéseken sorozatban negyedik győzelmét aratta a Béziers hazai legyőzésével, csak a Prostejov tudott nyerni a viharsarkiak ellen az első találkozón. Azóta csapatunk parádés sorozatot produkál és abban mindenki egyetért az egyesületnél, hogy győzni kell a visszavágón is! Ez a fajta töretlen hit és maximalizmus vitte előre a klubot eddig, s most itt az újabb lehetőség, hogy sporttörténelmet írjon a gárda. Természetesen nem csak a győzelem esetében jutna tovább a Békéscsaba, hanem már két megnyert játszmával, illetve egy esetleges aranyszett esetén is kivívható a továbbjutás. Ami, biztos, hogy a francia csapat már csak az aranyszettben bízhat, így a lélektani előny ezúttal egyértelműen a csabai oldalon van.

Sasa Nedeljkovic: Tisztában vagyunk vele, egészen más mérkőzés lesz, mint az első találkozó. Nulláról indulunk, ki kell zárnunk minden külső körülményt. Nem mindennapi összecsapás lesz, de az ilyenekért dolgozunk keményen minden a hétköznapok során.

Molcsányi Rita: Szoros mérkőzést várok. A franciák nem tudták a maximumot hozni Békéscsabán, most bizonyára mindent megpróbálnak majd. Taktikus játékkal, jó mezőnymunkával képesek vagyunk kivívni a továbbjutást.

Tatjana Matic: Kőkemény harcra számítok kedden. Felkészültünk ismét, tudjuk mit kell tennünk. Az első meccsen megteremtettük az esélyt, mellyel élni fogunk.

Tálas Zsuzsanna: Hosszú volt az utazás, de remek hangulatban telt. Együtt van a csapat, ilyenkor nincs fáradtság. Bátor és felszabadult játék szükséges a győzelemhez.

FEL