Fontos határozatot fogadott el Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése

2023. március 28. 15:03 | Vincze Attila

Rendkívüli ülést hívott össze Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése kedden. A grémium tagjai Békés Megye Előzetes Integrált Területi Programjának módosításáról döntöttek.

Legutóbb február végén ült össze a vármegye önkormányzata. Akkor a képviselők a 2023-as év menetrendjét, és az ehhez szükséges költségvetést tárgyalták. A keddi rendkívüli ülésre azért volt szükség, mert módosítani kellet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz szabályzatát, amire csak félévente egyszer van lehetőség. Az ún. Integrált Területi Program mindazon szabályokat, pályázati lehetőségeket tartalmazza, ami alapján a közeljövőben a települések, az intézményfenntartó nemzetiségi önkormányzatok és egyházak pályázatokat adhatnak be a TOP Plusz  keretein belül. Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke elmondta, hogy 95 milliárd forint fejlesztési forrás felhasználásáról van szó, ez gyakorlatilag a települések számára legkönnyebben, legnagyobb volumenben elérhető fejlesztési keret.

– Az a közel 80 oldalas dokumentum, amelyet most elfogadtunk, azokat a változtatásokat tartalmazza, amelyek az elmúlt félévben bekövetkeztek a programban. Tavaly elindultak a felhívások, lehetett pályázatokat beadni, több mint 43 milliárd forint értékben támogatói döntések is születtek, melyeket a kormány előfinanszírozott. Ebben az esztendőben már elindulnak az uniós források is ebben a programban, lényegében a maradék összeg felhasználását teszi lehetővé a most elfogadott dokumentum – fogalmazott.

Zalai Mihály kiemelte, hogy augusztusban vagy legkésőbb ősz elején jelenhetnek meg azok a felhívások, amelyek az új szabályrendszer alapján erléhetőek lesznek. Fontos változás például, hogy több mint 4,2 milliárd forint értékben most már oktatási intézmények is adhatnak be pályázatot, illetve tankerületek is pályázhatnak. Az elnök hozzátette: lehetőség nyílik majd többek között a fürdők energetikai fejlesztésére, valamint ebben a dokumentumban több olyan átvezetést is eszközöltek, melyeket a járások kértek a források átcsoportosítására, így már várostérségek, mint például Békéscsaba és Gyula közösen pályázhatnak a fenntartható városfejlesztésre.  

További programok »

FEL