Fokozottan ellenőriztek a rendőrök húsvétkor

2017. április 18. 16:40 | Knyihár Mihály

Fokozott ellenérzést tartottak a rendőrök a húsvéti hosszú hétvége alkalmával. A négy nap alatt több mint 1000 járművezető fújta meg a szondát. Mindössze 13 olyan vezető volt, akinél felmerült az ittas vezetés gyanúja.

Vannak olyanok, akik nem csak akkor nem fogyasztanak alkoholt, amikor járművel közlekednek, hanem egyébként sem, mert absztinensek. Ők azok, akiknek nem kell megijedniük az igazoltatástól. Viszont vannak olyanok, akik akkor is a volán mögé ülnek, amikor nem kellene.

Dr. Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kérdésünkre elmondta: húsvét hétfőn, Doboz-Szanazug üdülőrészen két személyautó is letért az útról, az egyik egy táblának ütközött a másik egy kerítésnek. Egyik férfinak sem volt vezetői engedélye és mindkettőjüket előállították a rendőrök, mivel az alkoholszonda jelezte, hogy mielőtt elindultak, szeszesitalt fogyasztottak.

Kiemelte, hogy az ittas vezetésre nem csak húsvétkor, hanem egész évben oda kell figyelni, mert az ittas vezetés különösen veszélyes, mivel nem csak saját magát sodorja veszélybe, hanem az utasait, valamint a közlekedés további résztvevőit is.

A következő nagy akció április 19-én, szerdán lesz, ekkor kezdődik ugyanis a Speed Maraton névre keresztelt 24 órás sebesség ellenőrzés. A rendőrség azt kéri, hogy a szabályokat ne csak a büntetések elkerülése miatt tartsák be a közlekedők, hanem elsősorban a balesetek elkerülése végett.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL