Foglalkoztatás és úthálózat fejlesztés: tájékoztatók a megyegyűlésen

2017. szeptember 14. 18:31 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A nyári szünetet követő első megyegyűlését tartották csütörtökön. Az ülésen a megyében működő szakmai szervezetek beszámolói voltak túlsúlyban. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a munkaerőpiaci együttműködésekről, valamint a megye gyorsforgalmi főúthálózatának és vasúti közlekedésének fejlesztéséről szóló napirendi pontokat emelte ki.

A tájékoztatókból többek között kiderült, hogy a térségben csökkent a munkanélküliség az előző évekhez képest, ugyanakkor egyre jobban érezhető a szakképzet munkaerőhiány is.

Dr. Orosz Tivadar a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszámolójában elmondta: fontos feladatuknak tekintik a szakképzést, ezzel kapcsolatosan több képviselő hozzászólt - és hasonlóan a tájékoztatóban leírtakkal - egyetértenek a duális képzés előtérbe helyezésével és erősítésével.

Jelentős változásról számolt be Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezetője. 2016 fordulópontot jelentett a megye foglalkoztatásában, a munkanélküliség csökkent, a foglalkoztatás javult, a megyében foglalkoztatottak átlagkeresete nőtt. Évek óta most először csökkent a különbség – ha csak kis mértékben is – az országos és a Békés megyei átlagkeresetek között.

Zalai Mihály hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban emelkedtek az átlagmunkabérek a térségben, és ezt a tendenciát segíthetik azok a programok, amelyekben a megyei önkormányzat is közreműködik.

 

– Gondolok itt a munkerőpiaci paktumra, ahol a jelenleg munkanélküli, vagy közmunkában foglalkoztatott, vagy hátrányos helyzetű embereknek a képzése, bértámogatása és foglalkoztatásának a segítésével szeretnénk elérni -ez egyébként megyei szinten a kormányhivatal pályázataival együtt több mint 20 ezer embert fog majd érinteni – úgy gondolom, hogy nagyon sokakat fog majd visszavezetni a munka világába – emelte ki Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A megye gazdasági helyzetéről, jövőjéről és a pályázati lehetőségeiről is születtek fontos döntések Demokratikus Koalíció képviselője szerint. Árgyelán György azonban hangsúlyozta: minden esetben szükségesnek tartja, hogy a grémium szakértőknek tehesse fel a kérdéseit egy-egy napirendi pont kapcsán.

–Volt két olyan napirendi pont, ami igazából politikai alapon, megyei szinten nagyon fontos napirend, viszont mind a két napirend előadó nélkül zajlott. Ezt én szóvá tettem mind a két napirendnél. Ez egyik a NIF Zrt-nek a napirendje volt, ahol egy jó anyagot kaptunk kézbe, de nem tudtunk visszakérdezni olyan kérdéscsoportokra, amit nem világított meg az anyag – emelte ki Árgyelán György, a Demokratikus Koalíció megyei önkormányzati képviselője.

Beszámolt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. is, középpontban a Szeged-Debrecen közötti gyorsforgalmi út megépítésével – emelte ki Zalai Mihály. Hozzátette, hogy 2018. decemberéig a   szükséges terveket és hatástanulmányokat elkészíti a kormány. Az elnök szerint a 47-es vonalának fejlesztése jótékony hatással lesz nem csak a közlekedésre, hanem a Békés megyei gazdaságra is.

Emellett a beszámolóban tájékoztatták a megyei képviselőket arról, hogy az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti szakaszának kivitelezése elkezdődött, a Tiszakürt és Kecskemét, valamint a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz kivitelezése pedig előkészítés alatt áll. Mindkét szakasz befejezése 2020-ra várható.

Döntött a testület az idei költségvetésről szóló rendelet módosításáról, alapítványok támogatásáról és kitüntető díjak odaítéléséről, valamint arról, hogy csatlakoznak a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszer 2018. évi pályázati fordulójához. Zalai Mihály megyei elnök kiemelte: az ösztöndíj a hátrányos helyzetű hallgatók tanulmányait támogatja, 2017-ben a megye 75 települése közül 59 csatlakozott a pályázathoz, és 670 diákot tudtak támogatni.

További programok »

FEL