Fiatal támadóval erősít az Előre

2016. január 14. 12:13 | behir.hu

A labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsaba hivatalos honlapján jelentette be, hogy két és fél évre szerződtette a szlovák Matus Pauknert.

A csabai együttes legújabb igazolása a napokban két és féléves szerződés írt alá. A 182 centiméter magas, szlovák nemzetiségű Matus Paukner a szakmai stáb és a vezetőség szerint nagy segítség lesz a liláknak az első osztályban maradás kiharcolásában. A 24 éves támadó az FC Nitra csapatától érkezett és korábban a Bordejov együttesében is szerepelt. Az egyesület néhány nap múlva további érkezőkről számol majd be, hiszen a lila-fehér klub előrehaladott tárgyalásokat folytat két fiatal magyar labdarúgóval is.

A keretet érintő változásként kiderült, hogy Kertész Tamás visszatér Debrecenbe, Lubos Ilizi távozott az Előrétől, Bagi István pedig kölcsönbe kerül a Kisvárda-Master Good csapatához. A második csapattól Joao Polonio-Guerreiro és Szántó Mihály távozik.

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

FEL