Feljelentést fontolgat az Együtt

2017. május 30. 19:52 | Knyihár Mihály

A Magyar Nemzet egyik példányával a kezében érkezett a Békés Megyei Önkormányzat épülete elé Bod Tamás az Együtt gyulai elnöke. Az újság címlapján Simonka György szerepelt, azzal a címmel: Brüsszeli pénzek a Simonka- körnek.

Az Együtt elnöke kiemelte, hogy szerinte egy, a kormánypárti képviselőhöz több szálon kötődő társaság, 450 millió forintos uniós pénzt kap arra, hogy Medgyesegyházán ipari parkot létesítsen. A közel félmilliárd forintos támogatás nyertese a Medgyesegyházi Ipari Park Kft., amelynek véleménye szerint figyelemre méltó tulajdonosi szerkezete van.

A helyi önkormányzat mellett két cég birtokában van a társaság, és mindkettőben megtalálhatóak Simonka György rokonai és bizalmasai.- mondta Bod Tamás.

A Bod Tamás szerint, a Fidesz- többségű testület, a pályázatok részleteinek ismerete nélkül hozott döntést a pénzek szétosztásáról. Az együtt feljelentést fontolgat, hivatali visszaélés, költségvetési csalás, illetve hanyag kezelés bűncselekményével kapcsolatban.

További programok »

Politika

Gyümölcsfákat ültettek Eleken az "Ültessünk, hogy élhessünk" országos programban

Elek város is csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárt „Ültessünk, hogy élhessünk!” elnevezésű, országos faültetési programhoz. Hétfőn a település parkjában elhelyezett gyümölcsfák ültetésén Vejkey Imre, a párt frakcióvezető-helyettese is részt vett, aki a teremtett világ és az élet védelmére hívta fel a figyelmet.
2024. március 26. 18:54
FEL