Félidőben – Dr. Ferenczi Attila választókerülete fejlesztéseiről

2017. május 20. 10:00 | Mikóczy Erika

 

Dr. Ferenczi Attila éppen negyedszázada a Lencsési egyik háziorvosa, és több mint 23 éve vesz részt a helyi közéletben. Mint mondta: ahogy orvosként, úgy tanácsnokként, a József Attila Lakótelepi Részönkormányzat vezetőjeként és a 4. számú választókerület egyéni képviselőjeként is a segíteni akarás vezérli. Most főként a körzetben történt változásokról, fejlesztésekről kérdeztük.

 

– A múlt évi, bruttó kétmilliárd forintos útfejlesztés milyen mértékben érintette a 4-es számú körzetet?

 Komoly előrelépés történt a Lencsésin, a belső utakkal együtt a Haán Lajos téren közel bruttó 38 milliós, a Szabó Pál téren bruttó 26,6 milliós, a Kőris utcában 25,7 milliós a Rezeda utcán pedig közel 32 millió forint értékű útépítés történt. Hozzá kell tennem, hogy ezzel az ott lakók több évtizedes vágya teljesült.

– Milyen egyéb, fontosabb fejlesztések voltak ebben a ciklusban?

Szinte folyamatosan keresnek meg különböző igényekkel, felvetésekkel az itt élők. Azon dolgozom, hogy minél több olyan fejlesztés valósuljon meg ezek közül, amelyekkel még élhetőbb lesz ez a körzetünk. Volt útfelújítás a Haán Lajos téren, felújítottuk a Lencsési iskolához vezető járdát, a Kisfaludy utcai járda páratlan oldalát, lejáró készült a buszmegállónál, és parkoló épült a Kőris utcában. Nagy gondot fordítok arra, hogy a választókerületi célelőirányzatból is segítsem azokat a törekvéseket, amelyek a Lencsési zöldebbé tételét szolgálják. Virágládákat, kukákat, padokat helyeztünk ki, felújítottuk a kerékpárút melletti támfalat, a Lehel utcai sportpálya kerítését, és folyamatban van a játszóterek körbekerítése. Régi vágy volt a Bethlen utcán a nagy csapadékelvezető árok lefedése is. Szeretném folytatni a Lencsési szebbé tételét, a zöldövezetek, parkos sétáló részek kialakítását a továbbiakban is. Várom a kerékpárút-fejlesztést, ami a Dózsa György úttól egészen Fényesig hoz majd előrelépést. Új fejlesztésként pedig szeretnénk megvalósítani a Lencsési és a Kétegyházi út összekötését az Építők útján és a Csányi utcán keresztül.

–  Jó kapcsolatot ápol a körzetben levő intézményekkel is.

Bár az iskola elkerült a várostól, folyamatosan nyomon követem az ott folyó tevékenységet, és igyekszem támogatni magas színvonalú munkájukat.  Okos táblát kapott az iskola, a Lencsési Kulturális és Sportegyesülettel pedig az év végén tabletet ajándékozunk a legjobb tanulóknak. Vida András igazgató úrral több éve kezdeményeztük, hogy minden ballagó osztály ültessen egy fát az iskola mellett parkban, és már egyre szebb a fasor. Örülök annak, hogy a Kölcsey és a Zöldovi fejlesztése is bekerült a TOP programba, így ezek most fejlesztés előtt állnak.

Több mint két évtizede képviselő. Ez idő alatt mennyiben változott a lakótelepnek az emberek életében betöltött szerepe?

Kezdetben a Lencsési is lakótömbök sokasága volt, a környezet szépítése elmaradt. Kissé szürke volt a hely, ahová munka után hazatértek az emberek. Ma már zöldebb, szerethetőbb a lakótelep, tele természeti értékekkel és programokkal. Képviselőként és a részönkormányzat vezetőjeként fokozott figyelmet fordítok arra, hogy élhető, szerethető, biztonságos legyen a mi városrészünk is. Nagyon jó az együttműködés a Lencsési Közösségi Házzal, a polgárőrökkel, a körzeti megbízottakkal, a lakókkal való napi találkozások során pedig meg tudjuk beszélni a kéréseiket, gondjaikat. Számos, ma már igen népszerű közösségi programunk is van, mint például az Advent a Lencsésin, a kolbászparádé, a Szent István napi előzetes, az egészséghét vagy a gyermeknapi előzetes. Szerteágazó az egyesületek munkája, a lehetőségekhez mérten igyekszem az ő közösségi programjaikat is támogatni. Orvosként és képviselőként alapvető feladatom, hogy segítsek – azonvagyok, hogy a sok-sok itt élő embernek igazi otthona legyen ez a körzet.

További programok »

FEL