Félidőben – Dr. Csicsely Ilona: Az utóbbi pár évben sokat fejlődött Jamina

2017. szeptember 2. 14:33 | Mikóczy Erika

Dr. Csicsely Ilona a három jaminai képviselő egyike, a 10-es számú választókerület önkormányzati képviselője. Mint mondja az elmúlt időszakban Jamina is jelentős fejlődésen ment át. Összefogva a városrész másik két képviselőjével, továbbra is azon dolgoznak, hogy ez a tendencia folytatódjon.

– Általában milyen kérésekkel keresik meg a körzetében élők?

– Többnyire egyedi igényekkel fordulnak hozzám, például ha valamilyen közműfelújítás van, utána a járda javítását kérik, de sokan keresnek meg gallyazás miatt is. A különböző kommunális fejlesztések, az út- és járdafelújítások, a közvilágítás javítása is lakossági igényből indul ki. Július és augusztus kivételével egyébként minden hónap első szerdáján van mindhárom jaminai képviselőnek fogadóórája a Jaminai Közösségi Házban 16-tól 17 óráig, ahol ezután is várjuk az itt élők észrevételeit, kéréseit.

– Ebben a választási ciklusban milyen kommunális fejlesztések megvalósítására volt lehetőség a körzetben?

Több mint bruttó 38 millió forintból valósult meg a Pataky László utca útfelújítása a vasúti átjáró és a Franklin utca között, és több mint 40 millió forintból a Tompa utca útfelújítása a Bessenyei utca és a Ludvigh utca között. Ebben a ciklusban volt még útfelújítás a Táncsics, a Batsányi és a Toldi utcában, járdafelújítás pedig a Táncsics, a Kassai, a Reviczky, Mikszáth és a Tompa utcában. A lakosság kérésére felújítottuk a Kolozsvári utcai buszmegállót, és több helyen oldottuk meg a csapadékvíz jobb elvezetését és a közvilágítás javítását is.

–  A körzetet nagymértékben érintette a vasúti beruházás is.

– A vasútfejlesztésnél kiemelném a repülőhíd felújítását és a Szerdahelyi utcai aluljárót, ezek jócskán megkönnyítik a közlekedést. Az aluljáróban kerékpárút is vezet, amit az átadása óta nagyon sokan használnak. Hozzáteszem, hogy a következő egyik fontos beruházás ennek a kerékpárútnak a folytatása lesz, ami szintén nagyon fontos a még biztonságosabb közlekedés miatt. Tudom, hogy a vasúti beruházás sok kellemetlenséggel járt az itt élők számára, de úgy gondolom, az eredmény kárpótolta az embereket. A továbbiakban még a tereprendezésre kell figyelni.

– Milyen további fejlesztések várhatók a közeljövőben?  

– Évek óta húzódik az orvosi rendelő felújítása, ami mindenkit érint. Nagyon örülök, hogy most végre ez is megvalósulhat egy nyertes pályázatnak köszönhetően. A MIVA bölcsőde szintén fejlesztés előtt áll, most TOP keretből, 60 millió forintból lesz energetikai korszerűsítés az intézményben, ahol új csoportszoba is épül. A folyamatban levő beruházások befejezése nagyon fontos, ezeken túlmenően még mindig a járda- és az útfelújítások azok, amelyeket nagyon várnak a lakosok, lehetőség szerint ebben is jó lenne előrelépni. Szeretném, ha az Erzsébet lakópark és a vasút közötti területet is rendbe tudnánk tenni, és úgy hasznosítani, hogy oda is szívesen járjanak ki a lakosok.

– Ön szerint jobb ma Erzsébethelyen élni, mint mondjuk tíz-húsz évvel ezelőtt? 

– Jaminában sokáig úgy érezték az emberek, mintha a városrész Békéscsaba „mostohagyereke” lenne. Az utóbbi pár évben azonban tagadhatatlanul sokat fejlődött, például az évekkel ezelőtti szennyvízberuházás, majd a vasútfejlesztés és az útfejlesztések révén, de az intézmények is sorra újulnak meg. Az emberek számára fontos a megközelíthetőség, fontos, hogy gyermekeiket biztonságban és jó helyen tudják az intézményekben, ezen a téren szintén nagy javulás tapasztalható. A részönkormányzatnál is odafigyelünk arra, hogy komfortosabb legyen a játszótér, és legyen itt is szabadtéri fitneszpark. Szerintem tehát sokkal élhetőbb lett Jamina, és szeretnénk, ha ez így is folytatódna.

További programok »

FEL