Felértékelődik a magyar tojás

2017. augusztus 10. 14:49 | Szendi Rita

Győztesként kerülhet ki a magyar tojás a nyugat-európai piacot megrengető holland botrányból, az importtal szembeni bizalmatlanság ugyanis a hazai áru malmára hajthatja a vizet. Bár egyelőre hazánkban nem találtak atkairtóval szennyezett külföldi tojást a hatóságok, északi szomszédunknál tegnap többcsomagnyi gyanús áru került elő egy raktárból.

Bár a hazai boltokba szinte biztos, hogy nem került rovarölő szerrel fertőzött tojás, a több nyugat-európai országot érintő botrány közvetett módon a magyar tojáspiacra is hatással lehet. Augusztus elején derült ki, hogy egyes hollandiai baromfifarmokon a kullancsok és tetvek ellen használt szer hatóanyaga a tojásokban is megtalálható. Azokat a baromfitelepeket, ahol a vélhetően hamisított szereket alkalmazták, a helyi hatóságok zárlat alá helyezték. Eddig Belgium, Franciaország, Németország, Hollandia, Olaszország, Svájc, az Egyesült Királyság, valamint Svédország és Lengyelország érintett az ügyben. Tegnap pedig kiderült, hogy Németországon és Ausztrián keresztül északi szomszédunkba is került a fertőzött tojásból.

A szlovák hatóságok egy nyugati országrészben található raktárban találták meg a gyanús szállítmányt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal megkeresésünkre jelezte: a szóban forgó atkairtó használata Magyarországon tilos, Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Lengyelországban azonban gond nélkül hozzájuthatnak a termelők.

A szakemberek szerint a szennyezett holland tojás miatt nem kell aggódnunk, ugyanis hazánkba nem érkezik jelentősebb import ebből az országból, a lengyel szállítmányokról azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy tartalmaznak-e szermaradványt. Annak érdekében, hogy ez kiderüljön, a hatóság e hónap végéig minden beérkező tételt megvizsgál.

Földi Péter, a Baromfi Terméktanács szaktanácsadója lapunknak elmondta: a botrány nyomán néhány millió tojást vontak ki a forgalomból Európában, ez azonban vélhetően nem igazán bolygatja meg a piaci viszonyokat, így egyelőre drágulásra sem kell számítani. Elképzelhető, hogy Németországban emiatt hiánycikk lesz a tojás, a kínálat azonban idővel visszarendeződhet. – A holland tojásbotránytól nem kell tartanunk, azonban ha Lengyelországban is kiderül, hogy a szert nem jól használták a termelők, így a tojásokban kimutatható hatóanyag, a magyar fogyasztók is megérezhetik ennek hatásait – emelte ki a szakember.

Lengyelországból érkezik ugyanis a legtöbb tojás Magyarországra. A magyar termelésnek nem tett jót az európai uniós piacnyitás, így hazai forrásból nem tudjuk fedezni a belső fogyasztást. Ha kevesebb külföldi tojás kerül az országba, az árak is emelkedhetnek. Földi Péter szerint ezzel együtt a mostani botrány tovább növeli majd a magyar termékekkel szembeni bizalmat, amiből a termelők is profitálnak. – Nálunk nagyon ritkán fordul elő élelmiszerlánc-biztonsági probléma, s ha mégis, általában az importáruknál jelentkeznek a gondok – mutatott rá.

Mára egyébként sikerült helyreállítani a madárinfluenza-járvány miatt visszaesett termelést a hazai farmokon. A megbetegedés szerencsére nem a tojóállományt érintette a legérzékenyebben, így viszonylag gyorsan visszaállhatott a rend az ágazatban. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet statisztikája szerint július utolsó hetében az étkezési tojás csomagolóhelyi értékesítési ára mérettől és kiszereléstől függően 21–25 forint volt. Bár ez néhány forinttal meghaladja a tavalyit, az év elejéhez képest így is alacsonynak mondható. Az M-es dobozos tojás csomagolóhelyi ára március elején 28 forint volt darabonként.

forrás: magyaridok.hu

További programok »

FEL