Felavatták az új tornatermet a Lencsésiben

2017. január 29. 14:46 | Laczkó Viktória

A Békéscsabai Kosárlabda Klub több éves terve vált valóra a Lencsési Általános Iskola tornaterem-felújítással. Az iskolai foglalkozások és más sportágak mellett több csapatuk is használja a pályát. Az 5,5 millió forint értékű beruházás önkormányzati segítséggel, TAO támogatással és önerő bevonásával valósult meg.

A fejlesztéshez szükséges forrás hetven százalékát a klub, harmincat az önkormányzat biztosította. A jelenleg 158 fővel működő Békéscsaba Kosárlabda Klub több éve használja a Lencsési Általános Iskola pályáját. Az 5,5 millió forintból kicserélték a parkettát és sportszereket vásároltak a klub játékosai számára.

- Fontos volt számunkra, hogy megfelelő helyen edzenek a gyerekek. Sajnos a korábban jól megépített pálya szerkezete a sok igénybevétel után megkopott és a tavalyi évben már veszélyessé vált, nagyon csúszott a felülete. Ezért elengedhetetlen volt, hogy megcsináljuk a pálya szerkezetét - fogalmazott Salamon Lászlóné, a Békéscsaba Kosárlabda Klub elnöke. 

Az átadóünnepségen Szarvas Péter és Bíró Csaba is jelen volt.

- Úgy gondolom, hogy minden ilyen fejlesztésnek nagy jelentősége van, hiszen az itt sportoló békéscsabai kosárlabda klub versenyzőinek biztos, hogy komoly motiváló erő, hogy megszépült környezetben fognak részt venni az edzéseken - mondta Szarvas Péter

A polgármester hozzátette: - tavalyi évben két műfüves pályát adtak át a városnak, 2017-ben további három átadása szerepel a tervek között, kettő a Városi Sportcsarnok mellett, egy a CsabaParkban. És a tervek szerint még az idén befejeződik a Kórház utcai stadion felújítása is. Emellett zajlanak – a kormány finanszírozásával - az előkészületi munkálatai az új fedett versenyuszodájának és a Városi Sportcsarnok felújításának

Bíró Csaba pedig arról beszélt, hogy az önkormányzat 30 millió forintot különített el azért, hogy önerővel tudja támogatni a békéscsabai sportklubokat. Ennek eredménye, hogy az elmúlt két évben több mint százmillió forintért tudtunk Békéscsaba tulajdonában lévő ingatlanokat fejleszteni. A képviselő szeritn ez egy országban egyedülálló ötlet volt. A képviselő úgy fogalmazott: - ennek a továbbgondolása és az évről-évre történő beillesztése a költségvetésbe az, ami biztosítja nekünk azt, hogy tudunk és szeretnénk segíteni az egyesületeknek és kluboknak Békéscsabán.

Az átadót követően a Békéscsabai KK - Tiszaújváros U 18 mérkőzés vette kezdetét. 
 


 

FEL