Évnyitó a Színitanházban

2017. szeptember 1. 16:17 | Mikóczy Erika

Szeptember elsején a hallgatók produkcióival színesítve tartotta tanévnyitóját Békéscsabán a Színitanház, amely negyvennégy új hallgatót köszönthetett soraiban.  

Mint azt az évnyitón Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és a Színitanház vezetője elmondta, az intézmény 1993-ban színészképzéssel indult. Azóta a színészképzés mellett a színházi hiány- és háttérszakmák képzésére rendezkedtek be.

Az érettségire épülő, OKJ-s képzést nyújtó Színitanház az előző tanévben a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnáziumhoz került, annak tagintézményeként működik. A tervek között szerepel ennek keretében Békéscsabán is a cirkuszi képzések beindítása.

– A divat- és stílustervező, a gyakorlatos színész, a színházi táncos, a színház-technikus és szcenikus, valamint a közművelődés és közönségkapcsolati szakember szakokra idén összesen 44 új hallgatót vettünk fel. Intézményünk egyik legnagyobb erénye az, hogy a gyakorlati képzés a színház produkcióiban történik. Így az új diákok is élesben vehetnek részt majd a Jókai színház előadásaiban, ki-ki azon a területen, amit éppen tanul – közölte Seregi Zoltán.

Az évnyitón elhangzott, hogy a képzési lehetőségeket pályázatok útján igyekeznek különleges kurzusokkal is bővíteni. Emellett a diákok rendszeresen fellépnek Békéscsabán, és a megye távolabbi településein is. A lehetőség tehát adott, hogy kihozzák magukból a legjobbat azokban a színházi szakmákban, amelyeket választottak.

 

További programok »

FEL