Európából szereztek tapasztalatot a Mini Magyarország Makettpark megépítéséhez

2020. június 14. 15:12 | behir.hu

A Mini Magyarország makettpark vezetője a 7.Tv Aktuális című műsorának vendége volt, ahol többek között arról beszélt, hogy milyen újdonságokkal várják a látogatókat idén, illetve hogyan vészelték át a koronavírus-járvány elejét. Klemann Tímeával Kugyelka-Zámbori Eszter beszélgetett.

 

– Milyen céllal, milyen ötlet alapján jött létre a makettpark?

– A makettpark ötlete úgy jött létre, hogy a tulajdonos sokat járt külföldön, ahol hasonló makettparkokat látott. Azt hiszem, hogy az etalon a klagenfurti makettpark volt. Ekkor megszületett az ötlet, hogy talán itt Magyarországon, a kis városunkban is lehetne egy ilyet csinálni. Adott volt, hogy Szarvason van a Nagy-Magyarország mértani közepe és ez volt az apropó, amiből kiindultunk. Az első évben csak a mai magyarországi makettekkel dolgoztunk, utána jött a gondolat, hogy kitekintünk a határon túlra is és minden évben bővítjük a határon túli makettekkel is a parkunkat.

 

– Most hány makettel rendelkeznek? Milyen épületek azok, amiket láthatnak az érdeklődők?

79 épületmakettünk van, illetve körülbelül 50 vonatmodellünk, a vontatmányokkal és a gőzösökkel, kocsikkal együtt. Azt gondolom, hogy minden évben ahogy bővítünk, úgy szaporodnak a makettjeink. Első évben, 2013-ban, amikor nyitottunk, akkor mai magyarországi makettekkel nyitottuk meg a parkot. Többek között a kecskeméti Cifrapalotával, a pécsi dzsámival, Budapestről az Országházzal, a Lánchíddal. Majd a következő években történt minden évben a határon túli bővítés. Jött Erdély, Felvidék és Kárpátalja. A tavalyi évben a burgenlandi rész nyílt meg. Természetesen a jövőben majd szeretnénk Délvidék felé is bővülni. Ezen felül minden évben egy-két mai magyarországi makettet is becsempészünk a repertoárba. Így történt idén is, az idei újítások esetében, amikor is a Zemplénből és a Hortobágyról kerültek makettek hozzánk. Többek között a sárospataki vár, a füzéri vár, a vizsolyi református templom, illetve Hortobágyról a Kilenclyukú híd a Nagycsárdával, illetve a gyönyörű tiszadobi kastély.

 

– Hogyan zajlott március óta az élet Önöknél? Hiszen azért nyilván szabadtéri intézményként Önök is hasonlóan, mint a Szarvasi Arborétum, nyitva tudtak lenni bizonyos keretek között. Mit tapasztaltak, mennyire változtatta meg a veszélyhelyzet az Önök életét?

Minket is súlyosan érintett ez a helyzet. Mindezek ellenére nyitva voltunk, ugyanis 2 hektáros kinti területen van a Mini Magyarország Makettpark, illetve az arborétum kinti területe több mint 60 hektáron. Ezért nem tiltotta semmilyen jogszabály, hogy nyitva legyünk. Természetesen a látogatószám lecsökkent, ahogyan elindult a karantén időszaka. Azért egy-két szarvasi látogató akkor is megjelent, akik vágytak a természetbe. Ahogy a kormány folyamatosan oldotta fel a szigorú szabályokat, akkortól kezdődően egyre több látogató érkezett a parkunkba. Kezd talán visszatérni az élet most már hozzánk is. Természetesen a higiéniai szabályokat mi is betartjuk, és be is tartatjuk a látogatókkal. Könnyedén betartható a 1,5 méteres távolság a 2 hektáros parkunkban, ugyanúgy az arborétumban is. Azt gondolom, hogy teljes mértékben tudunk már működni, és a látogatók is egyre csak jönnek.

 

A tiszadobi Andrássy-kastély 1:50 méretarányú makettje Szarvason (Fotó: MTI)

 

– Vannak-e olyan épületek a már meglévők között, amelyeket kifejezetten keresnek a látogatók?

Ilyennel még nem igazán találkoztunk, hogy kifejezetten valamelyik épület miatt jöttek volna hozzánk. Legtöbbször olyanokat mondanak a látogatók, hogy azért jelent élményt megnézni egy-egy makettet, mert már eredetiben is látta, és járt ott. Vagy pont azért, mert még eredetiben nem volt lehetősége megnézni. Így most nálunk megszemléli kicsiben is az eredeti épületek mását. És ezt követően előfordul, hogy ennek kapcsán utaznak el majd az eredeti épülethez is, és ott is megnézik őket.

 

– Láthatták a csíksomlyói Hármashalom-oltárt is. Most pünkösdkör mit tapasztaltak? Mekkora volt az érdeklődés? Volt-e olyan, aki kifejezetten örült annak a lehetőségnek, hogyha ott nem is lehet ott a búcsúban, de itt megnézheti.

A csíksomlyói templom már látható volt eddig is és most pünkösdre elkészült mögé a Hármashalom-oltár, és a hozzávezető stációk is. Pont annak apropójából gondoltuk ezt, mivel a csíksomlyói búcsút nem úgy tartották meg, mint ahogy korábban minden évben. Ezért adtunk lehetőséget annak, hogy esetleg itt emlékezzenek meg azok, akik szerettek volna elmenni oda. Nagyon tetszett a látogatóknak, és nagyon örültek, hogy ez is látható már a csíksomlyói templom mögött.

 

– Hogyan dől el, hogy milyen újdonság lesz, amit elkészítenek a szakemberek, és melyek az idei új épületmakettek?

A döntést elsősorban nagyban befolyásolja, hogy hol van még lehetőség a parkban makettet telepíteni, ugyanis a makettparkunk felülnézetből földrajzilag is kiadja az eredeti épületek helyét. Ezt így tájoljuk, és így is szeretnénk tájolni. Nyilván nem teljes pontossággal, de törekszünk erre. A tulajdonos fejében vannak a tervek az elkövetkezendő évekre azzal kapcsolatban, hogy mik azok az épületek, amiket még mindenképpen szeretnénk bemutatni, és idehozni. Ez alapján tervezzük meg minden évben, hogy majd a következő évben milyen fejlesztések lesznek.

 

– A Kilenclyukú hídnak igazán különleges története van. 

A Kilenclyukú hídnak az a története, hogy az elmúlt években nagyon sok megkeresést kaptunk olyan szempontból is a látogatóktól, hogy nagyon tetszett a parkunk, illetve folyamatosan gyűjtöttük a tapasztalatokat, hogy még esetleg melyik épület makettjét látnák nagyon szívesen a parkunkban. A Kilenclyukú hidat olyan sokan hiányolták, és olyan sokan kérték, hogy ennek a kérésnek eleget téve most már ez is látható végre a parkunkban a Hortobágyról, valamint mellette a Nagycsárda is helyet kapott.

 

– És emellett még milyen újítások vannak? 

Zemplénből van a füzéri várunk, a sárospataki vár, előtte egy Bodrog folyó részlettel, illetve a vizsolyi református templom, az első nyomtatott Biblia őrzésének helye.

 

– Hogyan készülnek el ezek a makettek?

A makettjeinket két különböző makettépítő csapat készíti, két külön alvállalkozó. Ezek különleges anyagból készülnek, speciális műanyagfajtából, melyek bírják a kültéri megpróbáltatásokat is. Elemenként készülnek, marógéppel, 3D nyomtatóval, és utána, mint egy legót rakják össze a kollégák a makettjeinket. Ezután kapnak színt, festést és ha szükséges, úgynevezett koszolást, azért, hogy ne tűnjön annyira nagyon makulátlannak egy-egy makett.

 

 

– Nemcsak teljesen élethűek, és hűen tükrözik az épületet, hanem sok esetben az is előfordul, hogy életszerűek, hiszen van bennük világítás, vagy éppen harangszó. Mit lehet tudni ezekről az interaktív elemekről? Mennyire lehet például látogatóként befolyásolni egy-egy épületben a mozgást, a hangokat?

Nagyon sok makettünk interaktív, ami annyit jelent, hogy több makettünk előtt, az információs táblán nyomógomb található, aminek a benyomásával történik valami. Megszólal egy harangjáték a templomból, megszólal egy dal vagy egy ének. Adott esetben lenyitódik egy híd, előjön egy szellem. Tehát különböző meglepetéseket rejtenek ezek a makettek. Mindegyik makett, amelyik hangzó vagy mozgó makett, a maketthez igazodva szól belőle a zene, szól belőle az ének, illetve a mozgás is a maketthez kapcsolódóan van kialakítva.

 

– Visszatér a turizmus, úgyhogy lassan-lassan egyre több lehet a látogató. Önök mit tapasztalnak?

A pünkösdi hétvégén nagyon sokan voltak mindhárom napon. Sokan voltak kíváncsiak az újdonságokra is, sokan azért jöttek. Örül mindenki annak, hogy végre kiszakadhat otthonról egy kicsit és a friss levegőn, újból élményeket szerezhet magának. A látogatók egyre többen jönnek, hétköznap is már szép számmal vannak látogatóink. Készülünk majd programokkal is: júliusban lesz az első olyan programunk, ami a közönséget szokta érdekelni minden évben. Ez július 12-én lesz, a Mini Mozdonyok Nagy Napja. Nálunk van Magyarországon egyedülállóan egy kültéri vasúthálózat, amely több, mint 600 méter hosszú. Ezen a vasutasnapon a mi saját vonatainkon kívül vendégvonatokat szoktunk fogadni. Vannak olyan hobbivonatos kollégák, akiknek vannak olyan szerelvényeik, olyan mozdonyaik, amelyek a mi sínpályánkkal kompatibilisek. Csodálatosan klassz vonatok, nagyon különlegesek, érdekesek, és nagyon szokták szeretni a gyermekek és a felnőttek is.

 

– Nyilván még mindig pandémia van, a veszélyhelyzet még mindig tart. Milyen biztonsági intézkedések mellett működhet a Mini Magyarország?

Betartjuk a mosdóinkban a kézfertőtlenítő használatát, lehet kézfertőtlenítőt használni, illetve kell is a mosdóinkban. Nálunk nem kötelező a maszk és a kesztyű használata, hiszen kültéren vagyunk. Mint korábban említettem, 2 hektár területen fekszik a parkunk. A 1,5 méter távolságot is kényelmesen be tudják tartani a látogatók. Erről van egy információs tábla a bejáratunknál, és kérjük is, hogy tartsák be ezt a szabályt, így nem jelent problémát a látogatás.

 

– Mi várható még akár még idén nyáron, vagy esetleg vannak-e tervek a következő év újdonságai kapcsán? 

A következő év újdonságairól még nem tudok mesélni. A szezon végén vitatjuk meg a kollégákkal együttesen a jövő évi terveket. A jövőben a nyár folyamán szeretnénk majd teret adni zenei programoknak, kisebb-nagyobb szarvasi, illetve nemcsak szarvasi zenészeknek, zenekaroknak, hogy bemutatkozzanak nálunk, illetve egy kicsit tarkítsák a programot. A helyzet miatt óvatosan merünk mi is tervezni. Egyelőre a Mini Mozdonyok Nagy Napja az, ami egy biztos programlehetőség és a további nyári időszakra még meglátjuk, hogy mi fér bele és mi az, amit a szabályok is engednek és tető alá tudunk hozni.

 

– A Mini Magyarország Makettpark mikor, mettől meddig látogatható? Illetve hogyha valaki szeretne érdeklődni, hogy a későbbiekben lesz-e programjuk, hol tudja megtenni?

Mi az év minden napján nyitva vagyunk. Minden nap reggel nyolctól sötétedésig látogatható a park, és az arborétum is. A jegykiadás fél hétig tart, minden ünnepnapon nyitva vagyunk. Ha érdeklődni szeretnének a látogatók, a honlapunkon, illetve a közösségi oldalunkon mindig friss információ van mindenről. Továbbá van egy infós e-mail címünk is, azt is megtalálják a honlapon is. Ott is lehet bármikor érdeklődni a programokról.

 

További programok »

FEL