Európa csúcsára törnek az orosházi strandkézis fiúk

2017. augusztus 21. 15:19 | behir.hu

Az Orosházi FKSE-LINAMAR Hír-Sat strandkézilabda csapata veretlenül nyerte a magyar bajnokságot, így jogot szerzett arra, hogy hazánkat képviselje az október végi EHF Bajnokok Tornáján, amit a Kanári-szigeteken rendeznek majd. A klub honlapján ennek apropóján készítettek interjút Somogyi Péter edzővel.

 

– Rendhagyóan alakult számotokra ez a szezon, hiszen a magyar válogatott programjai – Európa-bajnokság és Világjátékok – miatt gyakorlatilag selejtezők nélkül jutottak bajnoki döntőbe a fiúk. Hogyan érintette az az együttes munkáját, teljesítményét?

– Nagyban befolyásolta a nyári szereplésünket a válogatott felkészülése, az elején pozitívan, hiszen június elején, a Magyar Kupa döntőjében a csapatok többsége még nem volt komolyan edzésben, míg a mi csapatunk, amely a válogatott gerincét alkotja, már túl volt egy két-három hetes felkészülésen. Meg is látszott a Magyar Kupában, hogy nagyon domináltuk a mezőnyt, sokkal jobbak voltunk a többi csapatnál, így könnyedén nyertük a viadalt, ami kvalifikált minket a bajnoki fináléra. Az országos döntőben azonban az EB-n és a Világjátékokon való részvétel már kicsit negatívan befolyásolta a csapat szereplését olyan értelemben, hogy elfáradtak a srácok. Két világversenyt úgy végigküzdeni, hogy ők a válogatott csapat meghatározó játékosai – akik ráadásul még nagyon fiatalok és így rutintalanok is – nagyon sokat kivett belőlük. Ez meglátszott az országos döntőben, kicsit megbomlott, gyengült a csapat mentális egysége, ezt annak tudom be, hogy a két világverseny tényleg nagy próbatétel és megterhelés volt számukra.

 

– A csapat meghatározó játékosa, Kun Attila is hiányzott a fináléban, ez sem könnyítette meg a fiúk dolgát…

– Attila az egyik kulcsfigurája a támadásainknak, ő a központi befejező ember a csapatban, nyilván őt pótolni az egyik legnehezebb feladat. Beálló esetében nagyon meghatározó, hogy egy játékos milyen fizikális, testi adottságokkal rendelkezik, Attilának pedig remek adottságai vannak. Az ő hiányában nehezebben tudtuk megoldani a támadásainkat, de végül sikeresen össze tudtunk állni és meg tudtuk nyerni a tornát.

 

– Összességében hogyan lehet értékelni az együttes döntőben nyújtott teljesítményét?

– Azt gondolom, önmagunkhoz képest kicsit kevésbé játszottunk úgy, ahogyan tudunk, viszont számítottam erre, hogy jóval nehezebb lesz ez a döntő, mint a tavalyi. Most nem érződött a csapaton az az erő, amit általában tudunk képviselni. Viszont ahhoz képest, amire számítottam, hogy hogyan tudják hozni a srácok ezt a döntőt fejben és fizikálisan is, ahhoz képest jók voltunk, a kulcsmérkőzésekre nagyon szépen össze tudtunk állni. Volt egy-két döcögős félidő, de a fontos meccseken – az elődöntőben és a döntőben is – nagyon szépen tudtunk játszani. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, például a kapusok hozták azt, amit vártunk tőlük, John Andris nagyon jól játszott végig, de kiemelném Gyene Norbit is, aki jó volt, illetve Kiss Bence is hozzá tudta tenni a magáét. Gyakorlatilag az egyéni teljesítmények, egy-egy villanás segített minket mindig előbbre. Persze a társaság már régóta együtt van, pédául a végjátékokban viszonylag rutinosabbak a játékosaink, mint a csapatok többsége, ami nagyon fontos, kulcsmomentum a strandkézilabdázásban.

 

– Tavaly egy szépen csillogó bronzéremmel tért haza a csapat a Kanári-szietekről, az EHF Bajnokok Tornájáról. Mik a célkitűzések az idei évre?

– Már tavaly megfogalmaztuk magunkban, hogy ha idén kijutunk, akkor mindenképpen a győzelemre törekszünk. Az előző évben nagyon balszerencsésen, szétlövéssel maradtunk le a döntőről, a későbbi bajnok spanyol csapattól kaptunk ki úgy, hogy már kétszer is a kezünkben volt a meccs. Akkor is hiányzott néhány kulcsjátékos, az idén talán teljes csapattal tudunk menni. Ha a srácok akarják és mindenki úgy áll hozzá, hogy ezt szeretné megnyerni és mindent ennek rendelünk alá, akkor a döntőig mindenféleképpen el tudunk jutni.

További programok »

FEL