Eszenyi Enikő: Ahol deszka van és fények, az engem inspirál

2016. július 13. 06:33 | behir.hu

Újabb bemutató a Gyulai Várszínházban. Szerdán a Shakespeare fesztivál részeként a III. Richárd című előadásról is felgördül a függöny. A szereplők között olyan nevekkel találkozhatunk, mint Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Trill Zsolt és Trokán Nóra.

A rendhagyó előadást a fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra, Shakespeare III. Richárd című drámája teljesen új köntösben lesz látható. A klasszikus darab zenéjében, szövegében és látványában is megújul.

A fiatal rendező elárulta, az előadás szerves része lesz a helyszín, a vár valamennyi fala, bástyája szerephez jut majd. Gyerekkori álma vált valóra, hogy a vár színpadán állhat, ahol, mint mondta, felsorolni is nehéz, mennyi neves előadás született.

Hegedűs D. Géza három szerepet is játszik a darabban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész elmondta, a darabot színpadra álmodó egykori tanítványaira ma már alkotó társként, barátként tekint, és mostanra igazi összeszokott csapatként dolgoztak együtt a próbákon.  Hozzátette határtalan öröm a számára, hogy ennyi tehetséges fiatal színész dolgozik.

- Van utánpótlás, akik szétfeszült tehetséggel fordulnak a közönség felé. Fájdalmas és boldogságos egyszerre, hogy mennyire benne élnek ebben a világban és igyekeznek megváltoztatni azt - fogalmazott a színész.

Eszenyi Enikő már számos Shakespeare műben játszott és a III. Richárdban sem először kapott szerepet.

 - Már küzdöttem ezzel a művel, hiszen a Vigszínházban már játszottuk a III. Richárdot, Marton László rendezésében. Abban az előadásban Kern András volt III. Richárd, én Lady Annát játszottam - osztotta meg velünk a művésznő.

A megújult drámát július 13-án 20 óra 30 perckor mutatják be a Gyulai Vár színpadán.

FEL