Esni is fog a Jókai Színház legújabb darabjában

2017. május 10. 18:15 | Balázs Anett

 

Cigarettafüst, frissen főzött kávé illata és a színészek zseniális összjátéka mellett a vihar is borzolja majd a kedélyeket a Békéscsabai Jókai Színház legújabb darabjában. Molnár Ferenc Az üvegcipő című alkotásával az évad utolsó bemutatójára készül a társulat. A nagy sikerű darab érdekessége, hogy azt a szerző második házassága ihlette, emellett a mű meghatározó szereplőit is saját életéből formálta.

Sipos Lajos, az idősödő műbútorasztalos feleségül veszi a köztiszteletben álló, korosodó panziótulajdonost, ám szíve az alig húszéves cselédlányhoz húzza - ez a darab rövid története. Saját házassága ihlette Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját, amelyet most a Békéscsabai Jókai Színház társulata állít színpadra.

– Megadatik számára 52 évesen, hogy megismerje: mi az, ha valakit igazán szeretnek. Molnár Ferenc azt akarta megmutatni, hogy egy 19 éves lány és egy 52 éves férfi között is születhetnek tiszta és igaz dolgok – fogalmazott Bartus Gyula Jászai-díjas színművész, aki Sipos Lajos szerepét alakítja.

A történet az 1920-as években játszódik. A díszlet egy józsefvárosi bérház szobáját, belső udvarát idézi vissza. A második felvonásban effekteket is lesznek: égdörgés és eső.

– Molnár Ferenc a második felvonás esküvői jelenetében megírta, hogy esik az eső, fúj a szél, besötétedik. A problémánk miatt ránk sötétedik a világ. A színház felszereléseinek köszönhetően meg is tudjuk mindezt mutatni. A mi Szabó Irmánk valóban állni fog az esőben, fújni fog a szél és dörög majd az ég – árult el nem mindennapi részleteket Tege Antal, a darab rendezője.

Megoldhatatlannak tűnő akadályok, összeomló és felépülő kapcsolatok szövik át a fordulatos vígjátékot, melyet három felvonásban visz színpadra a teátrum. A bolondos Irma, a józsefvárosi Hamupipőke álomvilágban él, amelyben csak Sipos úr létezik, akinek a csitri mindent elnéz cserébe a reményért, hogy egyszer kölcsönössé válik a szerelem.

Bemutató május 12-én, pénteken.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
2024. március 28. 17:07
FEL