Érdemes a Gyulait Vásárolni

2016. július 6. 12:49 | Laczkó Viktória

Negyedszer is elnyerte a kiváló fogyasztói márka díjat a Gyulahús Kft. Így azon 700 márka között szerepel, amelyek megkapták 2016-ban a nemzetközileg is elismert Superbrands díjat. Több mint 4000 pályázó közül került ki a gyulai vállalat.

Számos elismerést bezsebelt a Gyulahús az elmúlt időszakban. A vállalat irodájában egymást érik a minősítések, díjak. Ezek között a legújabb a sorban a Superbrands díj, mellyel a legkiválóbb fogyasztói márkákat ismerik el. Daka Zsolt Kardos Beatrixtől, a Superbrands Magyarország projektmenedzserétől vette át a minősítő oklevelet.

A Gyulahús Kft. nem először felelt meg a független és önkéntes szakértőkből álló bizottság feltételeinek. Immár negyedszer teljesítette a kritériumokat a 2013 óta felfelé szárnyaló vállalt, ami néhány évvel ezelőtt csőd közeli állapotban került az önkormányzat tulajdonába. - Gyakorlatilag a nulláról kellett mindent előröl kezdeni. Akkor az új cégvezetés a városvezetéssel közösen meghatározta az új célokat. Azok között kiemelten szerepelt, hogy a piacszerzéssel együtt a minőségi javulásra is fektessünk nagyobb hangsúlyt. Úgy gondolom, hogy ez a mai díj azt igazolja, hogy ez a célkitűzés sikerült - ismertette Alt Norbert, Gyula alpolgármestere.

A Magyarországon 2004 óta létező nemzetközi elismerésre idén 4000-en pályáztak, ebből 700-an nyerték el a Superbrands címet, beleértve a Gyulahús Kft. is. - Elsősorban azt vizsgálják a független zsűritagok, hogy egy adott márka mennyire ismert, kedvelt a piacon, mennyire van jelen és milyen minőségben állít elő terméket - foglalta össze Kardos Beatrix.

A díjazott cégnek minden évben meg kell felelnie az éves felülvizsgáláson az elismerés megtartásához.

A vállalat vezetősége az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, hogy a Gyulai márka visszanyerje eredeti fényét. - Folyamatosan szem előtt kell tartani azt, hogy megfelelő és kitűnő minőségű termékeket állítsunk elő. Folyamatosan azon kell dolgoznunk, hogy a fogyasztókat meg tudjuk győzni arról, hogy a Gyulai márka, a Gyulai termékek valóban minőségi termékeket jelentenek és érdemes ezeket vásárolni - tette hozzá Daka Zsolt ügyvezető.

A Gyulahús Kft. termékei nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unión belül is megjelennek. De folyamatosan kutatják az új lehetőségeket. Jelenleg Japán és Kínai partnerekkel is tárgyalnak.

FEL