Enyhe, de esős napok elé nézünk

2017. február 3. 12:16 | Varga Diána

Ha hihetünk az időjsoknak, ezen a hétvégén még nem lesz érdemes kirándulást szervezni a természetbe, az enyhe időjárás ellenére sem.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombat estig az ország legnagyobb részén változóan felhős égre és több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de az északi határsávban (Északnyugat-Dunántúl, Északi-középhegység területe) erősen felhős vagy borult, párás időre készülhetünk. Főként a Dunától keletre fordulhat elő elvétve kisebb eső, zápor. Estétől azonban nyugat felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és éjszaka előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szél az ország déli kétharmadán napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között várható, de a Dél-Dunántúlon helyenként még ennél is melegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 9 és 14 fok között alakul, de a tartósan borult, párás északi részeken csak 2, 8 fok lesz.

Vasárnap eleinte erősen felhős lesz az ég, majd átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, de estétől délnyugat felől újra beborul. Kezdetben többfelé várható eső, zápor, majd nyugat felől megszűnik a csapadék. A nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4, 11, északkeleten 2, 3 fok között alakul.

Hétfőn is marad a túlnyomóan borult égbolt, legfeljebb a nap első felében lehet helyenként vékonyabb a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor, északnyugaton néhol ónos eső is lehet, majd délután, este északon, északnyugaton a csapadék havas esőbe, havazásba vált át. Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3, -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 8 fok között alakul.

FEL