Engedély nélkül kivágatta, majd eladta a fákat

2016. november 9. 13:02 | Horváth Szabolcs

Közel 70 köbméter fát vágatott ki engedély nélkül egy sarkadkeresztúri férfi, majd tűzifaként értékesítette. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a gyanúsított ellen folytatott nyomozást.

Falopásról érkezett bejelentés a Sarkadi Rendőrkapitányságra 2016. március 11-én. Sarkadkeresztúr külterületén ismeretlen tettesek engedély nélkül nagyobb mennyiségű fát vágtak ki és szállítottak el az önkormányzat és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területéről.  A rendőrkapitányság nyomozói az adatgyűjtés során megállapították, hogy egy 61 éves sarkadkeresztúri férfi adott megbízást a fakitermelésre, de arra engedéllyel nem rendelkezett. Az így kivágatott fákat később tűzifaként adta el, amelynek értéke meghaladja az egymillió forintot. A rendőrök a férfit lopás bűntett és lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. 

A Sarkadi Rendőrkapitányság a férfi ellen folytatott nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat 2016. november 8-án vádemelési javaslattal elküldte a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

FEL