Emlékművet avattak, kormányablakot adtak át Vésztőn

2016. október 23. 08:14 | Horváth Szabolcs

Az 56-os forradalom és szabadságharc 60-ik évfordulója alkalmából kettős ünnepséget szervezetek Vésztőn. A városi ünnepségen egy új emlékművet avattak fel a templomkertben, előtte pedig az új kormányablakot is átadták, ami megkezdte a működését. Dr. Latorcai János az országgyűlés alelnöke is jelen volt a rendezvényen.

Az országgyűlés alelnöke köszöntő beszédében elmondta, számára kiemelten fontos a megye szülöttjeként, hogy lássa Békés megtalálja a kitörési pontokat, sőt jelen esetben még éllovas szerepet is vállal a 13 létrehozott kormányablakkal. Dr. Kovács József országgyűlési képviselő is megjelent, aki szerint nem mindennapi, hogy olyan helyen hozzanak létre kormányablakot, ahol nincs járási központ, és ez a mostani önkormányzati gazdálkodás mellett igen nehéz feladat volt.

- Ezt csak egy olyan település engedheti meg magának, egy olyan település képviselő-testülete és vezetője, akik nagyon felelősen gazdálkodnak és akik nem csak kérnek és hozzá is tesznek ahhoz, amit a lakosság szolgálatába akarnak állítani - mondta dr. Kovács József országgyűlési képviselő

A polgármester elmondta rengeteg munka, tervezés, egyeztetés és a kormányhivatallal való szoros együttműködés előzte meg ezt a mostani fejlesztést.

- Bízok benne, hogy a településünk életében ez egy olyan pozitív előre lépés amely segítségül lesz a népességmegtartásban. A szolgáltatások helybe hozásával az itt élő emberek életminősége tud javulni és talán kevesebb gondolkoznak abban, hogy elmenjenek a településről, elmenjenek Békés megyéből- tette hozzá Molnár Sándor,Vésztő polgármestere.

2014 áprilisa óta, mióta Békéscsabán az első kormányablak megkezdte munkáját, megyei szinten több mint 562 ezer ügyfél fordult meg a hivatalokban és az elintézett ügyek száma eddig 636 ezer.

- A kormányablakban elinéthető ügyek száma folyamatosan nő.  Jól látható, hogy az egyablakos ügyintézés felé haladunk - mondta köszöntőjében Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Miután elhangzottak a köszöntő gondolatok, a megjelent vezetők, politikusok ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták át az új kormányablakot a lakosságnak.

A templomkertben folytatódott az ünnepség 56-os megemlékezéssel és annak a kőből, vasból készült műalkotásnak az átadásával, ami az akkori orosz szuperhatalmat jelképezi és azt, hogyan akasztotta meg ezt a monumentális jól működő szerkezetet egy apró kődarab, a 60 éve kitört magyar forradalom és szabadság. Az ünnepség koszorúzással zárult.

FEL