Élvezni kell az Eb perceit

2016. június 10. 15:46 | behir.hu

Nem kényeztette el a szurkolókat a magyar labdarúgás az elmúlt három évtizedben. Válogatottunk nélkül rendezték a rangos eseményeket, klubjaink sem remekeltek, több fájdalmas vereséget szenvedtek el a játékosok és a szurkolók. Most azonban ott vagyunk! Ugyan most sem villogtunk, most sem a könnyebb utat választottuk, az EB létszámát is bővítették… De végre ott vagyunk!

Péntek este a megnyitóval, majd a Franciaország-Románia összecsapással elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Ebben nincs nagy meglepetés, hiszen immár hagyomány, hogy a házigazda találkozója indítja a kontinensviadalt. Most azonban először az Eb-k történetében 24 csapat várja a rajtot, és ami a mi szívünknek kedves, hogy ezúttal a magyar együttes is ott toporog a startnál, és már csak pár nap van az osztrákok elleni első összecsapásig.

A selejtező ezúttal sem indult jól, az észak-írek elleni hazai pályán kapott ki a csapat, de egy rögösebb úton, Dárdai Pál személyének és munkájának köszönhetően megint olyan válogatottat láttunk, amelyet régóta hiányoltak a drukkerek. Bernd Storck pedig befejezte, amit elődje elkezdett és a norvégok elleni emlékezetes párharccal bizonyított a gárda: ott van a helye huszonnégyes mezőnyben.

A magyar nemzeti tizenegy nem lett világverő csapat, valószínűleg nem harcol majd a legjobb négy közé jutásért, és minden bizonnyal nem a mieink remekléséről cikkeznek majd Európa sportlapjai. De végre ott vagyunk, és nem nélkülünk rendezik Európa legnézettebb sporteseményét. Egy kis szelet nekünk is jut abból a 24 szeletes tortából… Nem biztos, hogy a következő világversenyek mindegyikén ott lesz a magyar válogatott, lehet, hogy labdarúgóink már ősszel is sok bosszúságot okoznak majd a szurkolóknak az alacsony színvonalú bajnoki vetélkedés alatt, de végre ott vagyunk!

Sok kortársamhoz hasonlóan első alkalommal láthatom világversenyen a magyar nemzeti tizenegyet, pedig 18 éve követem a labdarúgás nagy nemzetközi eseményeit. Persze mindig volt kedvenc, akinek lehetett szorítani, de most hazánk fiai is ott lesznek a mezőnyben, és reményeim szerint mindent megtesznek majd a győzelemért a címeres mezben. Az, hogy ez mire lesz elég: továbbjutásra, egy győzelemre, egy pontra, vagy csak tisztes helytállásra? Ez már egy másik kérdés. Egy a lényeg: élvezni kell az Eb minden percét játékosként és szurkolóként egyaránt!

Hajrá, Magyarország!
 

FEL