Előre: Ezúttal a hajrá nem sikerült

2016. augusztus 21. 19:40 | behir.hu

A labdarúgó NB II 5. fordulójában Szolnokra látogatott a békéscsabai együttes. A találkozó úgy tűnt gól nélkül zárul, de a hajrában a hazaiak kétszer is betaláltak, a Csaba pedig nem tudott válaszolni.

A lila-fehérek egy ponttal, míg a házigazda Szolnok hat ponttal várták az összecsapást. Az első félidőben a lilák Urbin Péter révén szerezhettek volna kétszer is gólt, a másik oldalon pedig Bényei mentett a gólvonalon, így 45 perc után 0-0 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész első felében inkább Zoran Spisljak együttese harcolt ki mezőnyfölényt, ez azonban nem hozott eredményt. Az utolsó tíz percben a szolnoki gárda döntésre akarta vinni a dolgot, az erőfeszítéseket pedig siker koronázta: a 85. percben Nikola Pantovic talált a csabai kapuba (1-0). A hosszabbításban Olasz Dénes is gólt szerzett és lezárta a mérkőzést (2-0).

A Szolnok sikerével már kilenc pontos, míg a csabaiak egy ponttal továbbra is a tabella végén áll. Folytatás szerdán a Puskás Akadémia ellen.

 

FEL