Elkezdte a felkészülést a bajnoki címvédő! - Videóval

2017. augusztus 14. 14:54 | behir.hu

Szlovák válogatott irányító pótolja Tálas Zsuzsannát.

Hétfőn kezdte meg a 2017/2018-as idényre való felkészülést a címvédő Linamar - Békéscsabai Röplabda SE. A csapat 16:30-tól részt vesz a Békéscsaba Megyei Jogú Város által szervezett Sporthétfő elnevezésű rendezvényen a Szent István téren, majd ezt követően már edzést is vezényel Alberto Salomoni, kinek munkáját Leiszt Máté másodedző és Kormos Mihály szakmai igazgató segíti, míg az olasz mester a válogatottak készíti fel az EB szereplésre.

Bár a keret még nem végleges, azonban az eldőlt, hogy Dobi Edina a klub játékosa lesz, illetve szintén fontos volt megtalálni a Lengyelországba távozó Tálas Zsuzsanna utódját feladó poszton. A klubmenedzsment és a szakmai stáb sikerrel jártak, hiszen Barbora Kosekova személyében egy fiatal, de nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost találtak, aki a szlovák válogatott kezdő irányítója.

A 23 éves, 178 cm. magas játékos a pozsonyi klub neveltje, aki az előző szezont Csehországban, a Brno alakulatánál töltötte. A BRSE lengyel csapatok elől hozta el a tehetséges sportolót.

A klubvezetés tájékoztatása szerint még 3 játékos érkezése várható ütő posztokra.

 

 

A BRSE jelenlegi kerete:

Feladók:
Barbora Kosekova / Petrenkó Brigitta

Liberók:
Molcsányi Rita / Szpin Renáta

Ütők:
Ludmán Réka / Szedmák Réka / Petőváry Panni / Glemboczki Zóra

Centerek:
Dobi Edina, Bodnár Dorottya, Pekárik Eszter

További programok »

FEL