Elkezdődik az útfelújítás

2016. július 18. 07:21 | behir.hu

A Haán Lajos téren július 18-án, hétfőn elkezdődnek a kivitelezési munkálatok abban az útfelújítási programban, amelyben összesen hatvanhét utca, illetve útszakasz újul meg Békéscsabán 1,7 milliárd forintból. 

Ezzel párhuzamosan augusztus elsején a jaminai városrészben, a Veres Péter utcában is elindul a kivitelezés. A közbeszerzési eljárást a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. közös konzorciuma nyerte el. A munkaterületet július 4-én adta át a város a vállalkozóknak. A munkálatok első üteméhez 21 utcában 13 kilométer hosszú szakasz tartozik, a második részben pedig 46 utcában 17 kilométernyi útfelület újul meg. A kivitelező összesen ötféle műszaki megoldással végez munkát, az adott útszakasz műszaki állapota szerint. A kivitelezés eredményeként új aszfalt kopóréteg készül el, padka rendbetételével, valamint közmű aknák szintbe emelésével. A kivitelezési munkák alatt forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra is lehet számolni a régi aszfaltburkolat lemarásakor és az új aszfaltréteg beépítésekor.

A vállalkozó igyekszik a legrövidebb időn belül befejezni a munkákat, ugyanakkor a kivitelezés időtartama nagyban függ az időjárási viszonyoktól. A kivitelezési munkák alatt részleges forgalomkorlátozásokra kerül sor a régi aszfaltburkolat lemarásakor és az új aszfaltréteg beépítésekor. Az aszfaltozáskor néhány órás teljes útlezárással kell számolni az aszfalt terítésével éppen érintett rövid útszakaszon.

A munkák előre haladásáról - és a tervezettől esetlegesen eltérő - aktuális ütemezésről az önkormányzat honlapján (www.bekescsaba.hu) heti gyakorisággal adnak tájékoztatást. A kivitelezéssel kapcsolatos észrevételeket a bcsvarosfejlesztes@bcsvarosfejlesztes.hu e-mail címre küldött üzenetben, valamint alábbi telefonszámokon tehetik meg a lakók: HÓDÚT Kft.: +36 66 452-352, Békéscsabai Városfejlesztési Kft.: +36 66 241-787.

Terveink szerint a kivitelezési munkák július 18-án kezdődnek.

Első ütemben az alábbi utcák lesznek érintve:

•    Haán Lajos tér; várható kezdés: 2016. július 18.
•    Kőris utca; várható kezdés: 2016. július 21.
•    Rezeda utca; várható kezdés: 2016. július 26.
•    Szabó Pál tér; várható kezdés: 2016. augusztus 1.
•    Kőmíves Kelemen sor, várható kezdés: 2016. augusztus 4.
•    Pásztor utca, várható kezdés: 2016. augusztus 9.
•    Szőlő utca, várható kezdés: 2016. augusztus 16.

Ezzel párhuzamosan, várhatóan augusztus 1-jén megkezdődnek a kivitelezési munkák a jaminai városrészben is:

•    Veres Péter u.; várható kezdés: 2016. augusztus 1.
•    Bercsényi u.; várható kezdés: 2016. augusztus 8.
•    Madách u.; várható kezdés: 2016. augusztus 11.
•    Bessenyei u.; várható kezdés: 2016. augusztus 16.
•    Pataky u.; várható kezdés: 2016. augusztus 22.
•    Tavasz u.; várható kezdés: 2016. augusztus 26.
•    Báthori u.; várható kezdés: 2016. szeptember 1.
•    Fábry u.; várható kezdés: 2016. szeptember 8.
•    Wagner u.; várható kezdés: 2016. szeptember 13.
•    Tompa u.; várható kezdés: 2016. szeptember 19.
•    Régi Csorvási út; várható kezdés: 2016. szeptember 22.
 

FEL