Elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója

2016. november 26. 11:02 | Mikóczy Erika

Súlyos betegség után, 60 éves korában elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója - adta hírül szombaton délelőtt a beol.hu.

Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy Gyula városa saját halottjának tekinti Gedeon Józsefet. Hozzátette: a végtisztesség megadásáról a családdal egyeztet az önkormányzat.

Gedeon József 1956. március 23-án született Gyulán. 1973-tól statisztaként több helyen is színpadra kerülhetett, ekkor ejtette rabul a színház világa.

A Szegedi Egyetemen szerzett diplomát és művészeti menedzseri képesítést is szerzett. 1991-ig dolgozott általános iskolai tanárként, amely mellett már akkoriban dzsesszklubot vezetett, megalapította a gyulai Fiatal Értelmiségiek Klubját, továbbá koncerteket, filmklubot szervezett. 1991 és 1995 között a gyulai önkormányzatnál kulturális osztályvezetőként dolgozott. 1992-ben merült fel benne egy a gyulai várban rendezett dzsesszfesztivál ötlete. A rendezvény azóta nemzetközivé vált.

Gedeon József 1995-ben került a Gyulai Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült. Művészeti vezetőként az utóbbi években ő állította össze a színház programjait is.

1995-től elnökségi tagja volt a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének. 1997-ben Mátyás Irénnel, a Zsámbéki Szombatok akkori igazgatójával kezdeményezte a Szabadtéri Színházak Szövetsége szervezet létrejöttét, amelybe a legnagyobb és legrégebben működő szabadtéri színházak tömörültek. 2006-ban egyik kezdeményezője és alapítója volt az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának, amely hivatalosan 2010-től működik. A Gyulai Várszínházban idén nyáron 12. alkalommal rendezték meg a Shakespeare-fesztivált. Gedeon József emellett alapító elnökségi tagja volt az Erkel Ferenc Társaságnak.

Gedeon Józsefet 2013-ban Hevesi Sándor-díjjal tüntették ki.

Ahogy fogalmazott: "A legfontosabbnak azt tartom, minél többek számára teremtsük meg azt a lehetőséget, hogy egy-egy, gyakran hetekre hónapokra meghatározó élményt adó előadáson, kulturális programon jelen legyenek."

Forrás: MTI, beol.hu

 

 

 

 

FEL