Együttműködési megállapodás a Budapest Bank és a BSZC között

2017. június 21. 10:09 | Knyihár Mihály

A Budapest Bank és a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) képviselői a mai napon aláírták azt a hosszú távú stratégiai megállapodást, amelynek keretében együttműködnek a képzések versenyképességének növelésében, a helyi fiatalok elhelyezkedésének támogatásában, a jövőben akár új, közösen kidolgozott képzések által is. A Bankműveleti Központ egyúttal átadta a BSZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának adományozott 24 darab jó állapotú használt számítógép monitort és 4 számítógépet is, az intézmény munkájának elősegítésére.

A Budapest Bank 2006-ban hozta létre Békéscsabai Bankműveleti Központját. Ma több mint 750-en – gyakorlatilag a bankcsoport alkalmazottjainak harmada – dolgozik a Csaba Centerben lévő központban, így a Budapest Bank Békés megye egyik legnagyobb munkáltatója. A Bankműveleti Központ képviselői már a középiskolai tanulmányok második-harmadik évétől tartják a kapcsolatot a helyi oktatási intézmények diákjaival annak érdekében, hogy a fiatalok pályaorientációját a megfelelő tájékoztatással, készségfejlesztéssel, vonzó jövőkép felvázolásával elősegítsék, és ezáltal közülük minél többen a térségben maradjanak tanulmányaik végeztével.

Tovább mélyíti ezen törekvéseket a ma aláírt együttműködési megállapodás, amelynek keretében a pénzintézet és a BSZC szakemberei közösen dolgoznak a képzések minél korszerűbbé és versenyképesebbé tétele érdekében. Az együttműködés a jövőben akár új képzések bevezetését is eredményezheti.

„Fontos lépésnek tartom, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrummal mostantól formális keretek között is együttműködünk közös célkitűzéseink megvalósítása érdekében. Mindannyiunk érdeke, hogy a helyi fiataloknak megteremtsük a lehető legjobb feltételeket ahhoz, hogy minél zökkenőmentesebben megtalálják a helyüket itt Békéscsabán a munka világában, és ne más városban, más országban képzeljék el a jövőjüket” – mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője, a Békéscsabai Bankműveleti Központ vezetője a megállapodás aláírása kapcsán. „A Bankműveleti Központban modern környezetben, versenyképes fizetéssel, számos állás- és karrierépítési lehetőséggel várjuk az érettségivel rendelkező fiatalokat” – tette hozzá.

A mai ünnepség keretében a BSZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma átvette a Budapest Bank által felajánlott, jó állapotú használt informatikai eszközöket is, amelyek sorsáról a bank munkatársai dönthettek számukra fontos, a szívükhöz közel álló közhasznú alapítványok és oktatási intézmények jelölésével. Az eszközök a munkatársak javaslatai alapján a bank jótékonysági munkatársi csapatának közreműködésével jutottak el az érintettekhez. Az elmúlt fél évben országszerte összesen 130 monitor, mintegy 60 laptop és asztali gép talált ily módon gazdára.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Oktatás

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL