Együtt: csak az kiabál, akinek ég a háza

2016. december 12. 16:57 | Varga Diána

Legalább nyolc felvonásos tragikomédiának lehetnek szemtanúi a Békés megyeiek - állítják az Együtt helyi politikusai, akik a Simonka György körül kipattant ügyekre reflektáltak hétfő délután. 

Politikai cunamit indított Bod Tamás novemberi feljelentése, amelynek hullámai sokkal messzebre is elérnek - mondta a politikus a Fidesz békéscsabai irodája előtt.

– Még november végén feljelentést tettem fedezetelvonás alapos gyanúja miatt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen, amire két-három hét múlva a központi nyomozó főügyészségtől pozitív, elismerő választ kaptam. Ügycsoportban folyik nyomozás, méghozzá költségvetési csalás miatt – emlékeztetett az Együtt gyulai választókerületi elnöke, hozzátéve: erre, és az ügy generálta sajtóvisszhangra Simonka az egyik közösségi oldalas profilján reagált, nehezen minősíthető hangnemben, még december 9-én.

A "tragikomédia egyik felvonásaként" kiszivárgott egy belső körlevél, amely szerint kommentekkel kell megvédeni a fideszes országgyűlési képviselőt - mondják az Együtt politikusai, akik úgy ítélik, ennek az e-mailnek a létezését Szegedi Balázs, Simonka György korábbi kampányfőnöke, megyei önkormányzati képviselő nem tagadott, sőt, megerősített. Majd december 11-én a gyulai városvezetők rendkívüli sajtótájékoztatón emeltek hangot párttársuk ellen, ugyanis úgy vélik, a jobboldali politikus a gyulaiakat sértette meg a fent említett posztban (Simonka reakcióját itt , a gyulai városvezetők reakcióját a reakcióra pedig itt olvashatják). Azzal, hogy Simonka másnap közleményben válaszolt a felhozott vádakra, az bizonyosodik be, hogy a Békés megyei Fideszen belül pártharc zajlik - vélik az Együtt politikusai. 

Ahhoz, hogy tisztázni lehessen a helyzetet, úgy vélik, Simonkának nem csak mentelmi jogáról, hanem parlamenti mandátumáról is le kellene mondania - közölte Bod Tamás, hozzátéve: csak az kiabál, akinek ég a háza, és áll a pereskedés elébe, amennyiben az országgyűlési képviselő ígéretéhez híven rágalmazásért és hamis vádért feljelenti.

Kovács István, az Együtt mezőhegyesi elnöke annyit fűzött hozzá: egyik ismerőse révén jutottak a belső felhasználásra szánt körlevélhez, és szerinte nehezen hihető, hogy ezeknek az utasításoknak nincs közük Simonkához. Ahogy azt is megjegyezte, az, hogy Simonka nem tud az ellene tett feljelentésről, még nem mentesíti semmi alól. 

További programok »

FEL