Egymillió forint hiányzik az Ökumenikus Segélyszervezet tanévkezdési akciójához

2017. augusztus 27. 11:33 | behir.hu

Még öt nap van hátra tanévkezdésig, így ennyi idő áll rendelkezésre, hogy teljesüljön az Ökumenikus Segélyszervezet célkitűzése, amelyhez egymillió forint még hiányzik.

A karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel azt közölte: Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának keretében ezer rászoruló gyermek iskolatáskáját szeretné megtölteni új, minőségi tanszerekkel, hogy egyenlő eséllyel kezdhessék a tanévet.

Az akció kezdete, augusztus közepe óta már csaknem 9 millió forint gyűlt össze, így 900 táska már biztosan megtelik. A segélyszervezet az adománygyűjtéssel párhuzamosan a napokban meg is kezdte a csomagok kiszállítását, átadását a diákoknak.

Még 4000 telefonhívásra van szükség a 1353-as számra a hátralévő napokban, hogy a maradék száz táskát is meg tudják tölteni szeptember 1-jéig - idézi a közlemény Gáncs Kristófot, a szervezet kommunikációs igazgatóját.

A segélyakciót a 1353-as adományvonalra indított hívással 250 forinttal lehet támogatni, de egyszerűen lehet adományozni a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon, illetve a nagyobb postákon kihelyezett perselyeknél is - közölték.

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL