Egy hétezer éves kamaszlány sírjára bukkantak Szarvason

2016. december 8. 13:04 | behir.hu

Az Alföldvíz Zrt. szakemberei éppen vízvezetékeket cserélték, mikor egy különleges leletre bukkantak Szarvason. A neolitikum; az újkőkor végéről, vagy a rézkor elejéről származó sírba egy kamaszlányt temettek mintegy hétezer évvel ezelőtt, aki mellett különleges gyöngyöket is találtak a régészek – olvasható a Békés Megyei Hírlap tudósításában.

Az Alföldvíz Zrt. szakemberei vízvezetéket cserélnek Szarvas egyik részén, és az árok aljáról került elő a lelet — nyilatkozta lapunknak Szarka József, a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum régésze. A szakember a sírról elmondta, hogy az a neolitikum, az újkőkor végéről, a rézkor elejéről származik, ami azt jelenti, hogy körülbelül hétezeréves és tudható, hogy a Tiszapolgári kultúrába tartozik.

Szarka József kiemelte, a kultúra népei vesszőfonatra tapasztott, vert falú házakban laktak. Otthonaik akkorák voltak, mint egy klasszikus parasztház, és azok közelében a családi, egészen pontosan nagycsaládi temetőkben temették el halottaikat. Ismerték a földművelést, de az állattartás volt jellemző a gazdálkodásukra, illetve fontos volt a halászat és a vadászat is. Ezt példázza, hogy rengeteg kagylóhéj is kerül elő az ásatásokon. A kagylót szintén fogyasztották. Szarvason is sok kagylóhéj látható a vízvezeték ásása során kitermelt földben.

A konkrét lelettel kapcsolatban a régész kifejtette, egy kamaszkorú lány sírjára bukkantak, akit a jobb oldalára fektetve, valószínűleg enyhén zsugorított, alvó pózban temettek el, de ezt csak a gerincoszlop ívéből lehet sejteni, ugyanis egy korábbi vízvezeték fektetésekor lábait már elpusztíthatták.

Mellette nagyméretű a Földközi-tengerben őshonos spondylus (osztriga) héjból faragott gyöngyök voltak. Két hengeres gyöngyöt a felkar közepe táján helyeztek el mindkét oldalon. Ezek vagy a ruhára voltak varrva, vagy a hajba fűzték, de az is lehet, hogy egy kendőre, vagy halotti lepelre erősítették annak idején. Az arca előtt egy kettős csonka kúp, úgynevezett bikónikus formájú spondylus gyöngy volt, mely szintén egy kendőn, vagy a hajon lehetett eredetileg. A feje alatt egy kis festékrög (okker) került elő, ami sajnos a felszedés során szétmállott. A koponyacsontja és a feje környéke teljesen piros volt, talán befestették a fejét - a gyöngyök is festve voltak, azokon is látszanak a festéknyomok. A kezei a mellkason voltak összekulcsolva, mintha tartana valamit, talán egy virágcsokorral a kezében temették el.

A munkavégzésre a Tessedik Sámuel Múzeum barátja, a  szarvasi Vajda Péter Gimnázium művésztanára Szuhaj György hívta fel a figyelmüket, aki ott lakóként tudta, hogy már korábban is sok lelet került elő innen, maga is részt vett már kutatásokban.

Szarka József hangsúlyozta, hogy a munka, a meglévő vízvezeték cseréje nem engedélyköteles tevékenység, így hivatalból nem értesítették az örökségvédelmet, ugyanakkor az Alföldvíz munkatársai végig pozitívan álltak hozzájuk és segítették a munkájukat.

További programok »

FEL