Egész hétvégén metál az ész a Gabonamúzeumban

2017. augusztus 12. 18:39 | Szendi Rita

Három nap  Rock'n'Roll Békéscsabán, a Gabonamúzeum területén. A Roockstock Fesztivált nem először rendezik meg. A zenei kínálat mellett napközben változatos programokkal, étellel, itallal és ingyenes kempinggel várják a szervezők a szórakozni vágyókat.

A Roockstock Fesztivált ötödik alkalommal rendezték meg, idén a Gabonamúzeum területén. Első alkalommal mutathatták meg a  fesztiválon a feltörekvő együttesek magukat, akik tehetségkutatóra is jelentkezhettek. A nevezőknek a szakértő zsűri rostáján kellett átjutniuk, majd a bírák által választott 10 banda csaphatott a húrok közé a fesztivál pénteki és szombati napján, amikor a jelenlévő közönség döntötte el, mennyire tetszett a produkció.

Minden zenekarnak legfeljebb 40 perce volt arra, hogy délután a közönséget és a 2 tagú szakmai zsűrit is maga mellé állítsa a teljesítményével.

A győztes bandát biztos visszahívják jövőre a nagyszínpadra, és még némi ingyenes stúdióidővel is megtámogatják egy "ütős" hanganyag elkészültét a szervezők.

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL