Délvidék-Felvidék döntő lesz

2016. augusztus 2. 08:06 | behir.hu

Délvidék és Felvidék válogatottja vívja szerdán Szarvason az első alkalommal megrendezett Magyar Örökség Kupa fináléját. A vajdaságiak a székelyföldi csapatot győzték le, míg a felvidékiek büntetőkkel verték Kárpátalját.

A Magyar Örökség Kupa elnevezésű megmérettetést – amely egyben selejtező is a Független Labdarúgó-egyesületek Szövetségének (ConIFA) következő világeseményére – augusztus 1–3. között a történelmi Magyarország közepén, Szarvason rendezik.

Az első elődöntőben meggyőző játékkal szerzett három gólos előnyt a délvidéki csapat, a székelyföldi válogatott csak szépíteni tudott, így a vajdasági együttes 3-1-es sikerével simán jutott a fináléba. A második elődöntőben a kárpátaljaiak játszottak fölényben, a gól mellett több helyzetet is elhibáztak, a felvidékiek gyakorlatilag egyetlen lehetőségüket kihasználva jutottak el a büntetőkig, amelyeket jobban értékesítettek és bejutottak a döntőbe.

A négyes torna szerdán folytatódik, 15 órától a 3. helyért Székelyföld-Kárpátalja összecsapást rendeznek, míg a Felvidék-Délvidék döntő 17.30-tól kezdődik.

Forrás: Békés Megyei Sport Extra

FEL