Dávid Zoltán lemondott a DAREH elnökségi posztjáról

2016. november 14. 13:31 | Mikóczy Erika

Dávid Zoltán november 10-én, a DAREH taggyűlésén lemondott a DAREH elnökségi posztjáról. Lemondása után közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyet változtatás nélkül, az alábbiakban olvashatnak.

 

"Orosháza csak a szabályos működést tudja elfogadni

Nem asszisztálok törvénytelenséghez!

 

Veszélyforrásnak ítélem meg a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás körül kialakult helyzetet, ezért azonnali hatállyal bejelentettem lemondásomat a DAREH-elnöki posztról a november 10-i taggyűlésen. Eddig és a jövőben sem vagyok hajlandó olyan programot elfogadni, amely nem állja ki a törvényesség próbáját.

Az új menedzsment vezette Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás (DAREH) taggyűlése szeptember 21-i ülésén nem hozta meg azokat a döntéseket, melyeknek köszönhetően 2016 végére biztosan felállhatott volna a hulladékgazdálkodási rendszer. Ennek a mulasztásnak a következtében mára olyan szerződéses kötelmek is keletkeztek, melyek jogsértőek. Ezt többször jelezte Orosháza – több mint húsz további önkormányzattal együtt – a szeptember 21-i ülésen megválasztott új menedzsmentnek, kértük, a jelenleg törvénytelenül hatályban lévő szerződéseket vonják vissza.

A november 10-i közgyűlésen sem történt ez meg, ahol ISMÉT jeleztem, nem vagyok hajlandó törvénytelen alapokra helyezett határozati javaslatok előterjesztéséhez asszisztálni. Az új menedzsment ezt követően kezdeményezte visszahívásomat az elnöki posztról november 30-ával. A szavazást követően bejelentettem azonnali lemondásomat, hangsúlyozva, eddig sem voltam és a jövőben sem vagyok hajlandó olyan programot elfogadni, amely nem állja ki a törvényesség próbáját. Az előterjesztések által előirányzott vagyongazdálkodás aggályos, ezért abban nem kívánok szerepet és felelősséget vállalni.

Kiállok amellett, hogy a társulás és a DAREH BÁZIS Zrt. között létrejött közszolgáltatási és vagyongazdálkodási szerződés felmondására és új megállapodások megkötésére lett volna szükség, a meglévő, jelenleg jogsértő szerződések módosítása helyett. A 2015 novemberében a taggyűlés által elfogadott – irányításommal készült – működtetési koncepciót az Európai Unió is jóváhagyta, s ezzel a projekt sikeresen befejezhető lett volna.

Orosháza veszélyforrásnak ítéli a kialakult helyzetet, de a projekt sikeres befejezését tartja az egyik legfontosabb célnak a működő és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése mellett. Az új vezetésnek minden segítséget megadok a projekt befejezéséhez, de kiállok amellett, semmi nem indokolhat törvénytelen lépéseket. A célunk, hogy az önkormányzatok elsősorban a lakosság érdekét szem előtt tartva működtessék az új rendszert, azonban mindezt csak és kizárólag az érvényes jogi keretek között tegyék.

Dávid Zoltán

Orosháza Város polgármestere"

FEL