Csütörtöktől indul a ZENIT - Videóval

2017. augusztus 15. 18:02 | Szabó Rita

Idén immár 31. alkalommal rendezik meg az ország egyik legnívósabb fúvószenekari fesztiválját, a Zenitet Békéscsabán. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényre ebben az évben 4 országból is érkeznek fellépők.  A koncertek mellett táncbemutatókkal is várják a fúvószene kedvelőit.

1986 óta rendezik meg a Zenitet, de ennek ellenére is tudnak még újat mutatni a szervezők a program kapcsán. Herczeg Tamás a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese beszámolt arról, hogy ebben az évben egyenruhások is fellépnek a rendezvényen, amire ezidáig még nem volt példa. A hódmezővásárhelyi helyőrség zenekarát és egy lengyelországi tűzoltózenekart is meghallgattatnak az érdeklődők.

A fúvószenekari koncertek augusztus 17-n kezdődnek és 20-ig tartanak. A Zenit részeként Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt is rendeznek, ahol széles repertoárral és sokszínű programokkal várják a zeneszerető közönséget a szervezők.

Az idei találkozóra négy országból, köztük Lengyelországból, Szerbiából és a Partiumból is érkeznek fellépők. A repertoár széles lesz, hiszen a népzenei ihletésű fúvós muzsikától a musicaleken át a komolyzenei koncertművekig a fúvószene számos formájában találkozhatnak a fesztiválra látogatók. A Zenitet a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar előadása zárja augusztus 20-án.

 

 

További programok »

FEL